Visszhangok az első EB-05-ös Regional-versenyekről.
Néhány hetes szünetet követően most hétvégén újraindult a One Piece versenyszezon, méghozzá szó szerint a világ minden táján, hiszen Európában, Amerikában és az óceániai régióban is tartottak egy-egy nagy Regional-versenyt. Ezek részletes eredményeiről szokás szerint külön posztban számolunk be – most inkább az új Tier 0 deckre, az RG Luffyra fogunk koncentrálni, akiről a héten már volt egy bejegyzésünk, azóta viszont kijelenthetjük, hogy egyértelműen fokozódott a helyzet.

Mielőtt rátérnénk a szubjektív véleményekre, lássuk a nyers tényeket:
- A portói Regional-versenyen a Top 16-ban nem kevesebb mint 13 (!) RG Luffy volt. Ezek után kevesen fogadtak volna arra, ami történt: a maradék három deck – egy fekete Teach, egy Kaido és egy Xebec – végül mind eljutott az elődöntőig, a döntőbe pedig egyetlen RG Luffy sem ért oda. A számok azonban ettől még önmagukért beszélnek.
- Hasonló arányokat hozott a sydney-i Regional is. Itt 32-es volt a top cut, a következő körbe pedig szintén 13 RG Luffy ment tovább a 21-ből. Itt végül a döntő is mirror meccset hozott.
- A pomonai verseny ezen sorok írásakor még nagyban zajlik Kaliforniában, de a statisztika itt sem túl fényes. A teljes mezőnyt tekintve még “csak” 25 százalék volt az RG Luffyk aránya, a 32-es top cutba viszont már 17 jutott el, vagyis a továbbjutók több mint a fele ezzel játszott.
Nemcsak a részvételi és a továbbjutói arányok erősek: rengeteg panasz jön a mirror meccsekre is, melyek szinte fixen overtime-ig húzódnak, ami nyilván a játékmenetet is teljesen más síkra tereli. Az X-en számos profi megszólalt, akik cseppet sincsenek elragadtatva a jelenlegi metától – a világ legjobbjának tartott Luka Forjan például így nyilatkozott:
A jelenlegi OP formátum talán a legjátszhatatlanabb minden játékot tekintve, amit valaha láttam.
Az RG Luffy egyértelmű Tier 0, semmi nem veri meg (kivéve a Teach, mert van egy Leader a játékban, ami azt mondja, hogy nem használhatsz kártyákat), ezért rá vagy kényszerítve, hogy őt játszd, ha meg akarod adni az esélyt a jó eredményre. Majd amikor így teszel, akkor a körök több mint a fele mirror lesz, ahol a meccs szó szerint nem tud véget érni 30 perc alatt, kivéve, ha valaki bebrickel. Ezért az emberek nem is azon vannak, hogy megnyerjenek egy OP-meccset, csupán előnyben akarnak maradni a life cardokat és a pakliméretet tekintve, hogy győzhessenek, amikor jön az overtime. Ja, és minden körben van egy kis esély arra, hogy valaki olyan ellen játszol, aki Teach-tet hozott, elfogadva, hogy 4-4-et fog menni, de közben vidáman elb@assza a te versenyedet – fogalmam sincs, hogyan adhattak ki ennyire szörnyen dizájnolt Leadert. Nem volt még olyan hétvége, melyet követően ennyire undorodtam volna az OP-tól.
A világbajnokságot is megjárt Angelo Truscello sem éppen jó hangulatban posztolt a hétvégét követően.
Úgy gondolom, elértük a mélypontot a játék történetében. Ha szerencsénnk van, akkor most kell valaminek történnie, nem egy vagy két hónap múlva.
Nem elég, hogy az RG Luffy egyértelműen broken, szinte kizárólag favored matchupokkal (kivéve a Teach, a Xebec és talán a Buffy), a legrosszabb, hogy a legtöbb mirror meccs overtime-ig megy, ami még toxikusabbá teszi a helyzetet.
Azt érzem, hogy a játékosbázis 90 százaléka teljességgel gyűlöli ezt a metát, és ilyen deckeknek nem is kellene léteznie. Remélem, hogy a Bandai azonnal cselekszik, mielőtt a helyzet még rosszabbra fordulna. Ez a játék többet érdemel.
Az idei év egyik legkonzisztensebb játékosa, Luigi Amato is úgy látja, hogy óriási a baj.
Minden idők legkevésbé szórakoztató versenye. Szó szerint mindenki panaszkodott valami miatt, akivel beszéltem. Minden tele volt RG mirrorokkal, kevés egyéb deck tudta tartani velük a lépést.
Nagyon remélem, hogy rendbe teszik ezt a helyzetet még az OP-18-ig, különben egy darab boxot nem fognak eladni. És a legrosszabb – amit már eddig is tudtunk -, hogy az idő szerepe óriási ebben a metában.
Hogy a Bandai-t mindez meggyőzi-e bármiről, azt persze nem tudni, a hétvégét követően mindenesetre “éles” statisztikáink is lesznek már az új metáról. A közelgő OP-18 mindenképpen árnyalja a helyzetet, hiszen már csak két hetet kell rá várni, ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy ez önmagában megoldana bármit. Az pedig szintén nem könnyíti meg a Bandai dolgát, hogy éppen most fog felpörögni a versenyszezon, és egymást fogják érni a Regional-versenyek minden hétvégén, így egy esetleges emergency ban mindenképpen utolsó pillanatos változtatásokat hozna, ami mindig kellemetlen. Meglátjuk, hogyan folytatódik a történet…
