Friss fejlemények a nem licencelt termékek kapcsán.
A közelmúltban nagy port kavart a Bandai közleménye, mely szerint – a One Piece IP védelmére hivatkozva – a versenyeken tiltva lesznek a nem hivatalos licenc alapján készült termékek és kiegészítők. A felhördülést nem is feltétlenül a bejelentés okozta, hanem annak értelmezése, közel sem volt egyértelmű ugyanis, hogy mi lesz engedélyezett, és mi nem – és legfőképp ki számára. Mindenesetre sokan tartottak attól, hogy pl. a playmatok, kártyavédők és deck boxok terén komoly szigor jön majd a nagy versenyeken.
Jó hír, hogy a Bandai most tisztázta a helyzetet, és kiderült: nem kell számítani drasztikus változtatásra. A friss közlemény magyar fordítását lent olvashatjátok.
Tudjuk, hogy sok vitát és félreértést szült a múltkori bejelentés, mely a licenc nélküli vagy más módon nem engedélyezett termékek és kiegészítők adásvételének tilalmáról szólt. Az aggodalmak enyhítése értelmében a Bandai az alábbi pontosításokat jelentette be, hogy eloszlassa a zavart.
A tiltás kizárólag az ilyen termékek vételét és eladását szeretné korlátozni, a játékosok továbbra is használhatnak fanmade kellékeket. Ez alól lehetnek ugyanakkor kivételek:
1) A játékosokat megkérhetik a hivatalos kellékek használatára, amennyiben streamelt vagy rögzített mérkőzést kell játszaniuk egy hivatalos One Piece Card Game versenyen.
2) A bolttulajdonosok, a versenyszervezők és az egyéb stábtagok a hivatalos One Piece Card Game versenyeken fenntartják a jogot, hogy bármilyen okból megtiltsák a nem engedélyezett kellékek használatát.
Továbbra is használhat tehát mindenki például bármilyen egyedi One Piece tematikájú playmatot (amennyiben persze az nem sérti alapból az általános versenyszabályzatot pl. 18+ tartalommal), a bejelentett korlátozás elsősorban a versenyeken jelen lévő boltok tevékenységére vonatkozik.
