Ideje kék-zöldre verni az ellenfelet!

Természetesen nem jelenhet meg új szett új Luffy Leader nélkül, így az OP-16-ban is tiszteletét teszi a történet főhőse, méghozzá egy – legalábbis az ő szemszögéből – új szinkombinációval, ezúttal ugyanis a zöld és a kék szekcióból szemezgethetünk.
A 4 life-os Leader az Impel Down-vonalra támaszkodik: ha kizárólag ilyen típusú karaktereink vannak a boardon, akkor minden körben felállíthatunk 2 DON!!-t. Egyszerű, de közben természetesen nagyon erős képesség, amely köré igencsak effektív tempó paklit építhetünk, amiben aztán vagy a további terülésre, vagy pedig a nagyobb swingekre használhatjuk el az extra erőforrást.
A pakli egyik nagy ereje, hogy már az első körben releváns építkezést tudunk kezdeni. Monkey.D.Luffy, Mr.1(Daz.Bonez) és Mr.2.Bon.Kurei(Bentham) egyaránt olyan karakterek, akik egyrészt valamilyen formában rögtön visszaadják a befektetett lapot, másrészt pedig egyetlen DON!! csatolásával szó szerint ütőképessé tudnak válni, hiába kis testek alapból. Mr.3(Galdino) már nem ütőlény, csak egy nagyon olcsó restelés, Jinbe ellenben le tud jönni vész esetén, de alapesetben őt is inkább 2K counternek fogjuk használni.





Emporio.Ivankov egy olyan kereső, aki ezután rögtön ki is tudja rakni a fenti karakterek valamelyikét, míg az ST-30-ban érkező 4-cost Monkey.D.Luffy a zöld szín egyik új univerzális sztárja: ha kell, akkor rushol, támadáskor pedig bármekkora blockert elfektet – retteghetnek a 10-es Newgate-ek! Mr.3(Galdino) fagyasztással idegesíti az ellenfelet, miközben még lapelőnyt is termel – ha előtte még el is tud menni esetleg ütni, akkor brutális value-t lehet kiszedni belőle. Mivel brick, ezért nem kötelező, de az új blocker Crocodile segítségével is ki tudunk nyerni egy kis extra értéket a kis dropjaink on play effektjéből.




Érdekes package az OP16-ból Buggy és a Prisoner of Impel Down párosa. Utóbbiból ugyebár bármennyit használhatunk, legrosszabb esetben 2K counter – jellemzően 6-8 darabbal érdemes próbálkozni, hogy előbbi viszonylag stabilan tudjon kirakni belőlük kijátszásakor. Szintén sok zöld deck kedvence lesz Boa Hancock a nagy unblockable testtel és a kijátszáskori feltartóztatással. És bár nem Impel Down, de a korábbi lapok közül Brook nagyon jól működik itt is, többek között Boával is jó kombó például két nagy blokkolhatatlan ütés és egy aktív DON!! elfektetése.




Brooknál is durvább kivégzéseket valósít meg a Let’s Go!! To the Navy Headquarters!!, ami az egész boardunkat fel tudja állítani, de nem maradhat ki természetesen a mostanság legtöbbet használt zöld event, az I Know You’re Strong… So I’ll Go All Out from the Very Start!!! sem, jelentős tempóhátrányba rakja az ellenfelet – és mivel mi magunk is tempó deck vagyunk, ezért mondani sem kell, hogy ez mennyire jó hír. Felbukkant újból a jó öreg Hound Blaze is, sok zavaró apróságot (pl. Girlt vagy a Teach “pajzs” lényeit) tud eltakarítani úgy, hogy ütőerőben még vissza is kapjuk a befektetett erőforrást.



Ha szereted már rögtön az első pillanattól kezdve nyomás alá helyezni az ellenfeleket, akkor az újak közül egyértelműen ez a te decked az OP-16 metában: egészen biztosan népszerű, és igen nagy valószínűséggel eredményes is lesz.
