Bandai TCG+ útmutató

Tudnivalók One Piece-versenyekhez szükséges applikációról.

Ha kártyás kellékekről beszélünk, akkor első blikkre a többségnek kockák, kártyavédők és más hasonló dolgok jutnak eszébe, a One Piece azonban ilyen szempontból is rendhagyó kissé, van ugyanis egy olyan “kiegészítő”, ami (legalábbis a versenyjátékhoz) kötelező ugyan, mégis merőben más, mint az említett dolgok – már csak azért is, mert nem kézzel fogható. Ez nem más, mint a Bandai TCG+ rendszer.

Mi az a Bandai TCG+?

Az esetek többségében ahhoz, hogy a hivatalos One Piece versenyeken játszani tudj, szükséged lesz egy Bandai Namco ID felhasználói fiókra, amivel aztán nemcsak regisztrálni tudsz az egyes eseményekre, de a verseny közben is ezen keresztül jelentheted le az eredményeket, illetve figyelheted a párosításokat. Maga a regisztrációs folyamat nem bonyolult, de a rend kevéért végigvezetünk benneteket rajta.

Regisztráció

Létezik külön Bandai TCG+ Android/iOS alkalmazás, amit érdemes letöltenetek a telefonotokra, hiszen a versenyek alatt hasznos társ tud lenni. Fontos azonban, hogy maga a regisztráció, illetve a versenyekre való jelentkezés böngészőből is lehetséges.

  • A jobb felső menüben kattints a “Login” menüre.
  • Hozz létre egy Bandai Namco ID fiókot. Ehhez először meg kell adnod az email címedet és egy jelszót (esetleg más fiókkal is összekötheted, pl. Google, Facebook, Apple, Twitch, Steam, PS, Xbox stb.), majd továbblépve ki kell választanod az országot és a régiót (ez elvileg már Hungary lesz, ha az elején ezt adtad meg), végül pedig szükség lesz még egy születési dátumra, valamint el kell fogadni a feltételeket. Ha megvagy ezekkel, akkor kapni fogsz egy visszaigazoló emailt, amin keresztül véglegesítheted a regisztrációdat.
  • Van még egy fontos lépés ezt követően. Lépj be a fiókodba, majd az “Others” menüre bökve megtalálod a “Profile” menüpontot, ahol egyrészt láthatod a TCG+ tagsági számodat (ez főleg a nemzetközi versenyekre való jelentkezésnél fog kelleni). Ami viszont fontosabb, hogy megadhatod azt a nicknevet, ami látszódni fog a szervezők, illetve a többi játékos számára az alkalmazásban.

Versenyek keresése és jelentkezés

  • Az “Event Search” menüben megtalálod a különféle versenytípusokat. A Store Regional versenyek (ezek a teljesen hétköznapi “lokál” megmérettetések) hónapokra lebontva szerepelve mindig, az egyes versenyszériák (pl. Pre-Release) pedig szintén mindig külön menüpontot kapnak. A “Schedule” gombra kattintva listázhatóak ki a versenyek: a keresési feltételek mellett – ha mindent jól állítottál be – Hungary lesz megadva régiónak, de lehet város, szervező és dátum szerint is szűrni, ha még szűkebb tartományban keresnél.
  • Ha kiválasztottál egy versenyt, akkor láthatod a legfontosabb információkat. Nagyon fontos, hogy a limitált versenyeken a “Capacity” jelöli, hogy mennyien indulhatnak (az egyszerű Store Tournamenteken általában nincs létszámkorlát, még akkor sem, ha az appban ez szerepel), az “Applicants” pedig azt, hogy hányan regisztráltak eddig. Ha rányomsz a jelentkezés gombra, akkor bekerülsz te is a listára, és a “Status” alatt láthatod, ha bekerültél (“Successful”), vagy ha esetleg várólistás vagy (“Waiting List”). Ha jelentkeztél egy versenyre, de mégsem tudsz indulni, akkor a “Cancel Application” gombbal lejelentkezhetsz – ez különösen fontos a létszámkorlátos versenyeknél, hiszen ekkor nem foglalod a helyet mások elől, így kérünk titeket, hogy erre figyeljetek oda!
  • Ha várólistán vagy, és felszabadul egy hely, aminek köszönhetően sikeressé válik a jelentkezésed, akkor a mobil alkalmazás push értesítést küld, de természetesen manuálisan is ellenőrizheted bármikor a státuszodat.

Verseny közben

  • A “My Events” menüpontban láthatod azokat a versenyeket, amikre jelentkeztél. Már csak azért is érdemes lejelentkezni azokról a versenyekről, amikre nem fogsz menni, mert így a listád is átláthatóbb lesz.
  • Ha már elindult a verseny, akkor a “Details” gombra kattintva láthatod az aktuális párosítást, valamint a verseny állását is itt követheted nyomon. Amikor új forduló indul, akkor értesítést kapsz arról, hogy melyik asztalon játszol, illetve láthatod az ellenfél nicknevét is.
  • Ha lejátszottátok a meccset, akkor még annyi dolgotok van, hogy le kell jelentenetek az eredményt: a győzteshez 1, a veszteshez pedig 0 pontot kell beírnia valamelyikőtöknek, amit aztán a másik játékos el tud fogadni. Kérünk titeket, segítsétek a versenyszervezők dolgát azzal, hogy nem felejtitek ezt el, hiszen akkor tudnak a leginkább gördülékenyen haladni a versenyek, ha nem kell “vadászni” az eredményeket!

Verseny után

A “My Events” menüpontban a “History” fülre kattintva bármikor visszanézheted azokat a versenyeket, amiken ténylegesen ott voltál. Nemcsak a végeredmény listázható ki (pontos, számított rangsorral), hanem a fordulódiat is visszanézheted, hogy kikkel játszottál.

Reméljük, hogy a fenti útmutatóval tudtunk egy kis segítséget nyújtani a TCG+ használatához. Ha bármilyen kérdésetek van, esetleg hiányosságot vagy pontatlanságot találtok, nyugodtan jelezzétek kommentben, hogy kiegészíthessük a segédletet!

13 hozzászólás

Hozzászólás a(z) Jön a Nyári One Piece Kupa! – OPTCG.hu bejegyzéshez Kilépés a válaszból