A világbajnoksággal zárul a mögöttünk lévő szezon.
Ezen a hétvégén, március 14-én és 15-én rendezik a 2025-26-os Championship-szezont lezáró One Piece Card Game-világbajnokságot, ahol az elmúlt egy év Finals-tornáinak legjobbjai csapnak össze a játék legkomolyabb díjaiért.
Európából ebben az évadban is két versenyről lehetett kvalifikálni a vb-re: az augusztusi párizsi Finalsről Kevin Le és Angelo Truscello, a decemberi düsseldorfi Finalsről pedig Chiipy, David Sturm és Fabio Montresor jutottak ki, így ők képviselik majd kontinensünket a szokás szerint Japánban rendezett döntőn.
Az első három helyezett a megszokottnál is különlegesebb (természetesen 1/1) díjakat nyer majd, ezek az arany, ezüst és bronz Luffy kártyák ugyanis most nem egy konkrét lapon alapulnak, tehát nem is játszhatóak.

Az események nagyrészt zárt ajtók mögött zajlanak majd, legalábbis ami a közvetítést illeti, a One Piece-vb esetében ugyanis – a tavalyi évhez hasonlóan – csak a bronzmeccs és a döntő lesz megtekinthető élőben. A stream ezen a csatornán lesz követhető, itteni idő szerint vasárnap reggel 8 órától.
Nemcsak a meccsek miatt lesz érdemes becsatlakozni a közvetítésbe, a döntőt követően ugyanis kapunk egy adag bejelentést is. Fontos, hogy ebbe az új tiltólista nem tartozik bele, hiszen arról már kiderült, hogy csak másnap, hétfő délben fog felkerülni a hivatalos oldalra. Így is számíthatunk ugyanakkor izgalmas hírekre, legyen szó akár a rotációról, akár a jövőben várható megjelenésekről – ezekről természetesen mind be fogunk számolni egy összefoglaló keretein belül.
