Az új Extra Booster egy új Leadert is hozott számunkra.

Bő egy hónap, és jön a One Piece Card Game történetének első rotációja, minek következtében egy adag Leadertől sajnos kénytelenek leszünk elbúcsúzni. Maguk a karakterek és a színpárosítások azonban nem feltétlenül mennek messzire: jó példa erre Nefeltari Vivi, aki ismét itt van velünk piros-kék formában, egyfajta rework-verzióval az OP-04-es eredetit követően.
A Leader egyik fő ereje továbbra is az, hogy rush képességet tud adni lényeinknek. Ezúttal ráadásul extra költsége (legalábbis DON!! tekintetben) sincs ennek – igaz, cserébe csak olyan karakterrel kombózik, aminek nincs When Attacking effektje, illetve a Leaderünk támadásáról is le kell mondani, de a régivel ellentétben itt legalább az esély adott. És ez még nem minden, közben ugyanis -2000 powert is kioszthatunk, ami különösen durva, hogy körönként még egy karaktert is bevéd mindössze egy lapdobással, akár sima leütéstől is.
Nézzük a deck kulcslapjait, melyek – nem meglepő módon – viszonylag friss darabok. Nefeltari Vivi egy 7-es és egy 5-ös verzióban is rendelkezésünkre áll, és ami közös bennük, hogy bár mindketten picik, egyaránt kitesznek maguk mellé egy testet – előbbi ráadásul akár 8-asat is, ami után még “dobat” is egyet. A legjobb célpont mellé Chaka & Pell, aki rögtön vissza is tölti a kezet, hogy aztán egy 9000-es double attack swinggel örvendeztesse meg az ellenfelet. A legjobb 5-dropunk pedig az új piros Nami, aki szintén laphátrány nélkül érkezhet, hogy aztán (a Leader képességgel együtt) nagyon könnyen letrade-eljen valamivel, összesen -3000-et kiosztva.




Van nekünk egy másik 5-ös Nami is, az OP-11-es kék blocker, akit nagyon szívesen kirakunk Vivivel. De a legjobb rush-alapanyagok is a korábbi lapok között rejtőznek: Benn.Beckman – a piros színnel együtt – mostanában kicsit háttérbe szorult, de ide igazi 10 pontos alapanyag, a Leaderrel még nagyobb testeket tud leszedni (ekkor persze lemondunk a rush-ról), az OP-06-es 10-es Shanks ugyanez, csak még nagyobb kivitelben, az igazán nagyravágyók pedig akár egy-két 10-es Buggyval is játszhatnak.




A konzisztenciát az 1-es Nefeltari Vivi és Igaram hozzák számunkra, mindkettő tökéletes kereső a koncepcióba – utóbbival ráadásul utána még foglalkoznia is kell az ellenfélnek. Cavendish pedig egyszerűen csak a kék szín legjobb univerzális 4-dropja, még úgy is erősen ajánlott, hogy egyébként nem tudunk neki rusht adni, hiszen a Leader védelmével együtt több mint zavaró tud lenni.



2K counterből is egészen jó a felhozatal: Nefeltari Cobra igazi jolly joker, aki 5-ös Viviből is érkezhet, ha kell, és a Leaderrel is meg tud szaladni, ha éppen nincs jobb, Tony Tony.Chopper egy újabb univerzális sztár, a piros deckek gyakori vendége, Terracotta pedig a mostanság felkapott (és immáron nevesített) unblockable opciót adja meg szükség esetén, így különösen fájdalmas 0 életre menni a pakli ellen.



Mivel egyik színre sem jellemzőek a túlságosan kötött deckek, és maga a Leader sem köti meg különösebben a kezünket, ezért valójában rengeteg lapot fel lehetne még sorolni, amik szóba jöhetnek – a fentiek csupán a kötelező, illetve a leggyakoribb vendégek. Ez pedig jó dolog, hogy mindenki saját szájízére (és ami még fontosabb: a lokál metára) hangolhatja a paklit, ami nemcsak a kísérletezésre ad rengeteg teret, hanem játék közben is elágazások tucatjait teremtheti meg, aminek köszönhetően nagyon jól tud idomulni a legkülönfélébb sziutációkhoz. Definitív paklilistát tehát nem érdemes keresni, emiatt pedig nagyon fontos az előzetes gyakorlás az “éles” bevetés előtt, hogy valóban átérezzük a megfelelő arányokat és funkciókat.
