Építsünk az új deckekre (OP-14) – Gecko Moria

Visszatér a feltámadós koncepció.

Az OP-06-ban megjelent Gecko Moriának megvoltak az erősebb és a gyengébb időszakai, és bár a PRB-02-ben kapott némi boostot, most egy vadonatúj Leader mentén éled újjá (stílszerűen) a feltámadós Thriller Bark koncepció, méghozzá a sárga szín sajátosságaival megfűszerezve az eddigieket.

A Leadernek két költséges, de egyaránt nagyon erős képessége is van. Egyrészt KO-zhatjuk egy TB lényünket (mint látjátok majd, már ez is előny lesz sokszor), mindent felerősítve az adott körre, emellett három lap eldobálásával gyógyulni is tudunk egyet, ami nettó laphátrány ugyan, de egy így nyert plusz kör olykor a győzelmet jelentheti, vagy pusztán “beválthatjuk” a felgyűlt brickeket.

A pakli fő “motívuma” a maximum 4-es TB karakterek visszapakolgatása lesz, a lapjaink nagy részének ilyen triggere lesz. A legfontosabb a három új darab nem meglepő mód: a legtöbb zavaró szituációt előidéző Perona egészen 6 costing tud be fagyasztani valamit (ráadásul egy körben akár kétszer is, ha kilőjük utána a Leaderrel), ami jókora tempóelőny lehet, Dr. Hogback visszaránt valakit a játékba a trash-ből, Absalom pedig keresésként funkcionál.

A fekete érából Dr. Hogback az, akihez érdemes lehet visszanyúlni, hiszen nem árt, ha kézbe is tudunk visszavenni dolgokat (köztük a boss monsterünket). Ryuma egy alternatív 3 DON!!-os play Absalom mellett, egy nagyobb cycle effekttel, ha eltávozna. Kumacy pedig boardot lényegében sosem fog érni, a fontos trigger azonban rajta is szerepel, egyébként meg 2K counter – természetesen kötelező a használata.

Ha már boss monster: itt kell beszélnünk az új 8-as Gecko Moriáról, aki a deck kulcslapja: vagy brutális tempó, vagy gyógyulás – ami persze a triggereken keresztül utána szintén tempóvá tud alakulni könnyen. A 10000-es test tekintélyt parancsoló, a trademark trigger pedig rajta is szerepel, ami cseppet sem elhanyagolható tény. Mivel a fekete lapkészlet is szabad, ezért természetesen a 6-os Gecko Moria is kötelező érvényű, szintén nagyon erős tempo play. Nem maradhat ki emellett az OP-14 legkeresettebb szépsége, Boa Hancock sem, aki lényegében a játék új Big Momja, és még trigger is fért rá.

Ami miatt ennyire lényeges, hogy a top end lényeinken is van trigger, az az, hogy Lilith így meg tudja őket találni, ami komoly fegyvertény, hiszen így funkcionálisan is elég nagy a merítésünk a keresés szempontjából. A Hurry Up and Make Me the Pirate King! is kötelező természetesen, keres és trash-t generál, hibátlan kezdés, de ha nagyon kell, akkor a fekete Victoria Cindry is asztalt érhet – igaz, itt sokkal többször lesz csak simán 2K counter, mint a régi Moria deckben.

Nem esszenciális lap egyikük sem, de szóba jöhet még a Brick Bat és a sárga Victoria Cindry is: mindkét lap rendelkezik a fontos triggerrel, miközben védekező funkciót látnak be, csak az egyik counter eventként, a másik pedig blockerként. Emellett a jó öreg Kikunojo is helyet kaphat, mert bár nem Thriller Bark, de Hogback akár őt is be tudja tenni a játékba, az átlagosan valamivel több life carddal dolgozó meta (már az előzőhöz képest) miatt azonban most van benne azért némi rizikó is.

Nagyrészt ebben a pakliban is az új lapok dominálnak, ugyanakkor az arányok és a funkciók nem mind kötöttek, akad némi mozgástér, ráadásul a régi lapok közül is van rengeteg, ami tud illeszkedni, ha megfelelően építjük ki a szinergiákat. Mindezek miatt valószínűtlen, hogy lapra megegyező listák fognak születni, már csak azért is, mert tech lehetőségek is akadnak bőven mindkét színből – egy biztos, maga a Leader biztosan ott lesz a tűz közelében. Sok szerencsét hozzá mindenkinek, aki beveti – a triggerek miatt szükség lesz rá!

Hozzászólás