Lezajlottak az első regionális versenyek Japánban.
Bár mi még nagyban az OP-13 metát tapossuk, sokan – főként pont a jóval szűkebb környezet miatt – már az OP-14-et nézegetik, ami igencsak izgalmas, és a szokásosnál picit bővebb Leader-felhozatallal várja a játékosokat. Ami pedig még talán ennél is fontosabb: az eredmények alapján egyelőre úgy néz ki, hogy jó néhány új belépőre és nagy visszatérőre számíthatunk kompetitív szinten.
Az elmúlt hétvégén két komoly, 1000+ fős regionális versenyt is tartottak Japánban, természetesen már az új lapokkal, és bár ennyi alapján még korai lenne bármiféle messzemenő következtetést levonni, néhány vázlatpontban összeszedtük azért a legfontosabb tapasztalatokat.

- Ace és Imu továbbra is erősek, de már egyáltalán nem uralják a metát, a harmadik jelenlegi Tier 1 pakli, a zöld Zoro pedig jócskán háttérbe szorult.
- Az egyik versenyt egy kék-lila Luffy, a másikat pedig egy piros-kék Ace nyerte, így a 6K-s Leaderek továbbra is komoly játékerőt képviselnek.
- Az új Leaderek közül a lila Donquixote Doflamingo és a kék-sárga Boa Hancock tűnnek a legerősebbnek, a korai eredmények alapján Tier 1 paklikról beszélhetünk, melyek akár a formátum legjobbjaivá is válhatnak idővel.
- Minimum Tier 2 szintre várható a zöld Dracule Mihawk, illetve a kék Jinbe is ért el erős helyezéseket, illetve kisebb lokál győzelmeket.
- A korábbi deckek közül a zöld Bonney könnyen visszatérhet Tier 1-be, de az említettek mellett a kék-sárga Nami is jó eredményeket ért el.
Mire hozzánk is elér az OP-14 (január 16. az angol verzió megjelenési dátuma), addigra sokkal jobban le fog tisztulni a kép persze, így a fentieket inkább csak afféle kiindulása alapjak vegyétek. Főleg úgy, hogy nálunk az EB-04 alaposan “belerondít” majd a képbe, ezt a szettet ugyanis mi már előre megkapjuk, méghozzá két részbe vágva, az első adag lap pedig az OP-14-gyel együtt érkezik, így olyan környezetben kell majd boldogulnunk január második felétől, ami teljesen új lesz mindenki számára. Aki tehát szeret főzőcskézni, az itt garantáltan kiélheti majd magát!

[…] nekünk a jövő évet még meg kell várnunk a metaváltásra, Japánban már lezajlottak az első nagyobb versenyek az új környezetben, ez pedig természetesen a másodlagos piacra is hatással van, hiszen akad jó néhány olyan […]