Market Watch – Jó Secretek = jó kieg?

Így állnak az árak egy hónappal az OP-12 megjelenését követően.

Lassan egy hónapja elérhető már a One Piece Card Game legújabb kiegészítője, a Legacy of the Master, a kezdeti láz csillapodásával pedig érdemes vetni egy pillantást arra, miként teljesítenek az új lapok a másodlagos piacon. Avagy érdemes-e bontogatni OP-12-t? És ha igen, akkor mi miatt? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

A hit mindenek felett

A címet értse mindenki úgy, ahogy szeretné, az mindenesetre jó ideje látszik, hogy a piac szereti azokat a szetteket, amiknél nem a manga a teteje a bontható lapoknak. Jewelry Bonney ezen verziója egyébként a maga 250 eurós induló árával némileg alatta van annak, amit az elmúlt néhány szett mangái tudnak, emelkedésre azonban középtávon bőven van esély – egyrészt azért, mert több manga is leírta már ezt az ívet, másrészt pedig azért, mert maga a lap is játszott. A top hit mindenesetre nem ő, hanem a kétféle változatban nyitható 3rd Anniversary Teach, melyből az ezüst verzió 430 eurótól, az arany pedig 670 eurótól indul jelenleg. Nem az a szint, mint az OP-11 esetében, de Luffy mindig nagyobb hype-ot kap – meg hát így sem leszünk szomorúak, amikor kibontunk két kilót egy boosterből…

Az Special Art lapok ezúttal egy igencsak újszerű, “neon” hatású dizájnt kaptak, emiket eddig nem kifejezetten kapott fel a piac. Lim és Yasopp 20-30 euró között mozognak, Kuzan és Tashigi a 35-40 eurós tartományban tanyáznak, Ace az 50 eurót nyaldossa, a legértékesebb pedig Zoro-Juurou a maga 55 eurós trend árával.

Az AA Leadereket két csoportra lehet osztani. Rosinante, Koala és Sanji képezik a “futottak még” kategóriát, ők jelenleg 10-20 euró között mozognak. A többiek – mint a meta meghatározóbb képviselői – már izgalmasabb tételek: Kuzan 25, Rayleigh 30, Zoro pedig közel 50 eurós trend árral büszkélkedhet, így átlagban már nem rosszak az értékek az alternatív grafikát Leaderek esetében.

Kellemesen magas padló?

A bontási kedvnek mindig jót tesz, ha egy kiegészítőnek “magas a padlója”, vagyis ha nehéz belőle kifejezetten rosszat nyitni. Ez nagyban függ a Secret Rare-ek értékétől (hiszen ezekből garantáltan van minden displayben), ilyen tekintetben pedig egyértelműen az elmúlt időszak legjobb szettjéről beszélhetünk: Bonney a 7-8 eurós trend árával még nem nagy szám, Kuma azonban már 30 euró felett mozog, és egyhamar biztosan nem lesz olcsóbb, tekintve, hogy lényegében minden sárga deck kötelezően játssza belőle a négyet. Utóbbival tehát rögtön vissza is jön a display árának egy jelentős része, az AA verziók pedig természetesen még jobbak, 15, illetve 45 euró körüli trend árral.

A néhány kiegészítővel ezelőtt bevezetett AA event kategória jót tett a várható értéknek, hiszen ezek tipikusan hitek, és ez nincs ez másképp most sem: a Demon Aura közel 50 eurót tud, de a Boeuf Burst 25 eurós trend ára sem rossz. A legértékesebb AA karakter, Mihawk még ez utóbbinál is jobb egyébként, közel 30 euróért pörög, de a Zoro deck másik sztárja, Perona sincs sokkal lemaradva a maga 25 eurós árcédulájával.

SR fronton is ők ketten (mármint Mihawk és Perona) azok, akik még jól tartják magukat: előbbivel még pluszolhatunk is egy boosterből, hiszen 6-7 euró környékén mozog, utóbbi már csak 2-3 eurót ér. A többiek viszont legfeljebb kerekítésre jók csupán: Luffy, Boa ás Nico Robin azok, akik még tartják magukat 1 euró felett, a többiek nem képviselnek érdemi értéket.

Összességében elmondhatjuk, hogy bár a no-brainertől messze van az OP-12 (azok majd a hamarosan érkező PRB-02, OP-13 páros lesznek várhatóan…), szerencsére rossznak sem nevezhetjük: jó hitek, keresett kártyák és összességében sok versenylap jellemzi a szettet, ami miatt mindenképpen a jobb kiegészítők közé sorolható az elmúlt időszakból a várhatóértéket tekintve. Szerencsés bontogatást kívánunk mindenkinek, aki úgy dönt, hogy rányit néhány boosterre vagy boxra!

Hozzászólás