5+1 off-meta Leader, akiben ott lehet a mókafaktor az OP-12-ben

Érdemes elővenni őket az új lapok és a tiltások után.

Bár az egyes kiegészítők általában az új Leaderek támogatásáról szólnak elsősorban, mindig akadnak régebbi koncepciók is, melyek direkt vagy indirekt módon kapnak némi támogatást. Nincs ez másképp az OP-12 esetében, így aki szereti az érdekesebb deckeket, azok számára most elhoztunk 5 elfeledett Leadert, akit érdemes lehet picit leporolni, illetve +1-et, aki biztosan komoly tényező lesz a versenyasztalokon.

1. Crocodile (OP-04)

Az Oh Come My Way a játék egyik legviccesebb eventje, amivel 1 DON!!-ért beleirányíthatunk egy ütést egy tetszőleges célpontba. Eddig is voltak erre kellemes testek (Kikunojo, Basil Hawkins), most azonban a 8-as rush Doffyval, illetve főleg a SEC Kumával még inkább bővült a felhozatal. A lila 6-cost Crocodile személyében pedig direkt supportot is kapott a deck meglepő módon, emiatt mindenképpen érdemes tesztelni a legújabb verziót.

2. Monkey.D.Luffy (ST-14)

A fekete Luffy szűk egy éve volt utoljára valódi tényező, azóta parkolópályán pihen. Nico Robin képében azonban most közvetlen támogatást kapott Koala farvizén evezve: masszív dobatás, bekapcsolja a Leader képességét, extraként pedig még blocker is, mindenképpen sokat dob a koncepción! Garppal együtt ez már kellő ok lehet, hogy visszatérjünk hozzá – engem kellemes emlékek fűznek a Leaderhez, úgyhogy velem biztosan számolhattok! 😉

3. Kouzuki Oden (OP-01)

Pár hónapja már olvashattatok egy paklileírást a “Kin’emon Exodia” kombóra építő Kouzuki Oden deckről. A móka jellegnél többet persze továbbra sem érdemes várni tőle, de mindenképpen említésre méltó, hogy érkezett egy 6-cost vanilla Kin’emon, ami még konzisztensebbé és rugalmasabbá teszi a decket – rossz kirakni első körben egy 8000-es testet? Bővült emellett a kereshető 2K counterek tábora is.

4. Shirahoshi (OP-11)

Szegély Shirahoshi az egyetlen Leader az OP-11 felhozatalból, akinek nem jött össze kiugró eredmény az előző szezonban. Ez azonban most megváltozhat, ha a lelkes rajongók továbbra is forgatják majd a zöld-sárga Leadert, a 2-cost Shirahoshi személyében ugyanis egy nagyon erős védekező kártyát kapott a koncepció, ami által új megvilágításba kerülnek a Neptunian karakterek.

5. Monkey.D.Dragon (OP-07)

Több irányba is el lehet indulni ezzel a piros Leaderrel (Revo Army vagy Straw Hat Crew), ami eléggé a radar alatt mozgott, pedig van benne agresszió és kombópotenciál is bőven. Ez utóbbit erősíti most az új piros Luffy, aki elsősorban Rayleigh mellett remekel, de egy event-heavybb összeállításban itt is jól teljesíthet, a DON!!-csatolást ugyanis itt még jobban ki tudjuk használni. Célpont pedig akad neki bőven az on play képességnek, hiszen a 2-drop Sanji és Luffy az OP-01-ből eddig is kötelezőek voltak.

+1 Kalgara (OP-08)

Nem véletlenül sorolom a +1 kategóriába: egyrészt eddig is a játszhatóság határán mozgott (kompetitív szinten) Kalgara, másrészt pedig most nagyon komoly, szemmel látható supportban részesült, így aligha kell felhívni a figyelmet rá. Főként az 5-cost Kalgara és Seto azok, akiknek bérelt helyük lesz, mint laphúzás és 2K counter, de ha extra 2K counterrel vagy erőforrással szeretnénk játszani, akkor Wyper és az új event is szóhoz juthatnak. Ja, és ahogy minden sárga deckbe, úgy ide is könnyedén befér Kuma is.

Van élet tehát bőven az új Leadereken és a jól ismert meta deckeken túl – az eredmény persze kevésbé garantált a fenti koncepciókkal, de akad főznivaló bőven, és ez bizony mindig izgalmas!

Hozzászólás