A Bandai enyhített: mostantól akár japán DON!!-kártyák is használhatók

Fontos változás került be a hivatalos szabálykönyvbe.

A mostani év egyfajta átmeneti időszaknak tekinthető a One Piece Card Game háza táján, 2026 áprilisáig bezárólag ugyanis egy szintre lesz hozva a játék, már ami a megjelenési naptárat illeti. Eredetileg (és nagyrészt még jelenleg is) ugyebár nagyjából három hónap különbség volt az eredeti japán, illetve a minket érintő angol nyelvű megjelenések között, jövő tavasztól viszont már globális megjelenések lesznek, és már volt olyan termék is (a legutóbbi Starter Deck-adag), amit mi kaptunk meg először. Ez egyértelműen egy új éra kezdetét jelenti, ami a versenyjátékot is teljesen más megvilágításba helyezi majd – nekünk, európaiaknak legalábbis mindenképpen, hiszen nem lesz mire támaszkodni egy-egy új szett megjelenésekor.

Hogy maguk a kártyák is teljesen átjárhatóak lesznek-e (vagyis a japán nyelvű lapok is használhatóak lesznek), arra már kisebb esély van, egy enyhítést ugyanakkor most tett a Bandai.

Ami a többi lapot illeti, azok közül továbbra is csak az angol és a francia nyelvűek engedélyezettek nálunk, DON!!-okból azonban most már akár a japán változatok is játszanak – akár azok is, amik nálunk még nem jelentek meg semmilyen formában.

A módosítás rögtön életbe is lépett, így akinek esetleg van a gyűjteményében ilyen DON!!, az akár már most be is vetheti azt versenyen.

Hozzászólás