Szurkoljunk együtt a magyar játékosoknak!
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy olyan hétvége áll előttünk, amilyenre a One Piece Card Game történetében sosem volt még példa. Először is szombaton jön az első olyan Finals-torna, amire már az európai játékosok is csak kvalifikációval juthattak ki – hazánkból ez végül 7 főnek (Ádám Levente, Farkas Tamás, Fábián Gergely, Havasi Zsombor, Makó Gergely, Nagy Dániel, Terék Milán) jött össze, ők szombaton szállnak harcba a nem éppen apró díjakért.
Nem kizárt azonban, hogy ez a névsor még bővülni fog, pénteken ugyanis tartanak egy Last Chance Qualifier tornát is, ahonnan mindenki továbbjut a Finalsre, aki legfeljebb két vereséggel zárja a napot. Erre további 5 játékos (Czirkos Dániel, Hajdu Roland, Kalenics Máté, Kurucz Gergely, Leitner István) utazott ki, bízunk benne, hogy minél többen sikerrel járnak!
…ha viszont nem, akkor sincs vége, szombaton ugyanis a Finalsszel párhuzamosan jön a Season 2 első Offline Regional versenye is, ahol szintén indulhatnak az említett játékosok. Nem kevesebb mint HÁROM nagy versenyt tartanak tehát egymás után (és mellett) Párizsban most hétvégén, így lesz bőven kinek szorítani!
Lent szokás szerint a mini player profile-okat olvashatjátok.
Péntek – Last Chance Qualifier

Czirkos Dániel
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (OP09-061)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Az előző Regionallal ellentétben most nem nagyon kellett gondolkodni azon, mit viszek a versenyre. A meta elején kicsit kísérletezgettem a Buggyval, de hamar tiszta lett, hogy ismét tudok olyan lila leadert játszani, ami nem top meta, de relatíve versenyképes. A “minden ellen van sansz” deckek nem a legkompetitívebb versenyzők kedvencei. Szerencsére én csak egy rekreációs lila player vagyo,k úgyhogy mar csak azon kell agyalni, hány kereső Zoro kerüljön a deckbe péntek reggelre. ( Side eventezni azért eltettem egy Arlongot a biztonsag kedvéért.)”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Mindenképp szeretnék jobbat menni, mint az előző két Regionalon, így a 6 win a cél mindkét nap. Arra számítok, hogy az LCQ-n kicsit erősebb lesz a mezőny, szerintem ott az 50%-kal al is elégedett tudok lenni.”

Hajdu Roland
- Választott Leader: Marshall.D.Teach (OP09-081)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Az elmúlt két hónapban nem igazán volt időm a játékra, így fel sem merült, hogy más paklit válasszak. Egyébként sem tettem volna. ;)”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Ez egy váratlan lehetőség volt, amire nem is igazán tudtam előre készülni, úgyhogy elsősorban az a célom, hogy jól érezzem magam. Örülök annak is, hogy ilyen események révén olyan városokba juthatok el, ahol korábban még nem jártam. Így mi más lehetne az elvárásom, minthogy a régiós verseny döntőjében egy rush Burgess vigye be a végső csapást? Azt még nem döntöttem el, hogy a Champion playmatet felajánlom-e a 2. helyért járó Blackbeard Pirates playmatért – mióta nézem a sorozatot, egyre szimpatikusabbak a Straw Hates srácok is. Ha viszont sikerül bejutnom a Finalsra, és emiatt ki kell hagynom a régióst, egy japán kiruccanás elnyerése valószínűleg bőven kárpótolna.”

Kalenics Máté
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (OP09-061)
- Miért ezt a Leadert választottad? “A Last Chance Qualifierön BP-zek, szombaton pedig BP vagy GP attól függően, hogy megy a nap.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Egy esélyt szeretnék adni a decknek, ha már végtelen időt beleöltem. A cél pedig a top cut, as always!”

Kurucz Gergely
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (OP11-040)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Márciusban kezdtem a játékot, akkor még csak Shanksszel játszottam, de már az első élő meccsem is versenyen zajlott, valamennyi skillt is sikerült magamra erőltetnem, úgyhogy arra a következtetésre jutottam, hogy egy konzisztens decket szeretnék vinni, amire kíváló választásnak tűnt az UP Luffy. “
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Az LCQ (és ha kijutok rá, akkor a Finals) egy kíváló lehetőség arra, hogy főleg magamnak, de másnak is bebizonyítsam, hogy helyem van a legjobbak között.”

Leitner István
- Választott Leader: Buggy (OP09-042)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Buggy a választott leaderem, relatíve jó pozíciót foglal el a metában és a stílusa is tetszik. A pénteki finals kvalifikációra és a szombati regionalsra is sikerült bejutnom. Terveztem, hogy pénteken, amikor kisebb a tét Luccizom és szombaton Buggyzom, de sikeresen otthon hagytam a CP leadert, így (jelként értelmezve) mindkét nap Buggy lesz a befutó. :D”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Az elmúlt időszakban kevesebbett játszottam és a jelenlegi metát sokkal szerencse/sorsolás függőbbnek érzem, mint korábban, így különösebb elvárás nélkül futok neki a hétvégének. Danival és Rolival régóta barátok vagyunk, végre tudunk közösen utazni, ez pedig önmagában is elég király. :)”
Szombat – Finals

Ádám Levente
- Választott Leader:Buggy (OP09-042)
- Miért ezt a Leadert választottad? “A Finalsre való felkészülés során több opció is felmerült a meta elég durva nyitottsága miatt, többek között a kézenfekvő és általam sokat forgatott OP-05-ös lila Luffy is (okés Betty matchup, és ha a kocka is velünk van, meg jól húzunk, favored GP/UP matchup) alapvetően adta volna magát, de végül a hosszas próbálkozások és a számomra nem elégséges konzisztencia miatt (ami félig a kocka megnyerésének hiányában felmerülő masszív százalékvesztések), valamint az a tény hogy a top 3-ból két matchupunk nagyjából azon áll vagy bukik, hogy behúzok-e két kereshetetlen és egy kereshető lapot curve-ön, nem annyira győzött meg. Étlapon szerepelt még kistestvére, a BP Luffy is, mint alternatíva, amivel volt már szintén egy adag tapasztalatom, de valahogy ő sem ért el átütő sikereket a lényegesebb matchupokban. Végül több Professzionális mesekártyazsonglőrtől is elkezdtük hallani, hogy a Buggy egy elég racionális döntéseknek bizonyulna a kialakulni készülő metára válaszul (“Ha minden ember racionális színész lenne, akkor mindenki Buggyzna Finalson”). Igy végül a teljes letargia és elveszettség közepette úgy voltam vele, miért is ne legyek én is racionális színész, így hát magamra öltöttem ezt az egyenruhát, és ebben a szellemiségben folytattam a felkészülést. A vége felé közelítve még utolsó opciónak felmerült a Marco, ami a “kisebb” online simes eventeken egész jól teljesített egy-két ember kezében, és szintén egy nagy favorit a leader, de valahogy az UP matchupja nem feltétlenül győzött meg, valamint az a tény sem, hogy nagyjából 40-szer annyi effortot kell 10 fordulón át beleölni a meccseimbe, mint a meta deckek egy jelentős részét forgatva. Főleg az utóbbi és a “mental fatigue” elkerülése miatt vetettem el végül ezt a decket. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján (és ahogy minél többet forgattam a decket) összességében elégedett vagyok vele a kezeim között. Rengeteg döntési szituációt ad a deck a mérközés közben, és többnyire hozza azt a masszív konzisztenciát, ami miatt nem vagyok annyira kiszolgáltatva fortunának és a jó isten segedelmének, mint sok más OP decknél mostanában (nyilván itt is felmerül egy-két kereshetetlen tech lap, de a végtelen+1 húzás és filter nagyban segit ezeknek a megtalálásában). A feltételezett top 5 matchupból az UP-t tapasztalatok alapján elég otthonosnak élem meg, a Betty masszívan felénk dől, ha nyerjük a kockát, és nem történik valami eszméletlen világvége protokol, a Teach ha látjuk az elején a 10C Buggyt és a Crochawkot, eléggé cake walk, főleg ha ezek mellé még egy-két event is beficcen, a mirror meglepően kiélezett, és akár elöl, akár hátul van sansza az embernek virítani, rengeteg gondolkodást és hosszú grindolást igényel, ha a Bonneyt a Buggy elé vesszük, akkor még kicsit ő lehet a mumus, de belőle maximum egy darabra számítok a potenciális 10 fordulóból, azt meg le kell hozni skillből meg szerencéből, aztán jó idők vannak. Ezzel a meccseink jelentős részét le is tudjuk fedni, ami ha nem nagyon sok GP-t tartalmaz, egészen biztatónak hangzik, így maradtam végül emiatt is a Buggy választásnál (nem túl könnyed és kellemes heteket zárva a felkészülési időszakban).”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Hogy mi várok a versenytől? Őszintén szólva ez egy remek kérdés (ha 100%-ig őszinte akarok lenni, egyszerre várok magamtól nagyon sokat és semmit is, bármennyire furán is hangzik ez, köszönhetően a “dzsungelharcos” metának és a kocka időnkénti masszív szerepének. Persze a Buggy is főleg a páratlan curve-ben érzi otthon magát, így alapvetően ezért fogunk küzdeni a kockadobásnál, de sok matchup bőven élhető vagy élvezhető hátul is. Hálisten az első két Regionális élményem elég masszív magaslatokba rakta a lécet a 7-3-as és a 8-2-es Day 2 kalandjaimmal, aminél már csak az lett volna kiemelkedőbb, ha esetleg a Sériále mesekártyáig is el tudom verekedni magam, így természetesen ismét hasonló célokkal és elvárásokkal vágunk neki. A helyes hozzáállás természetesen az, hogy csak annyit várunk el magunktól, hogy hozzuk a formánkat és jól játsszunk, a többi meg majd úgyis ennek a mellékes hozadéka, de óhatatlanul is benne van az emberben ilyenkor a reménykedés, a korábbi eredmények alapján valamennyire megalapozottan. Mindenesetre én már azt is győzelemnek élem meg, ha sikerül a 10 fordulót átvészelni a teljes szellemi leépülés nélkül, mert a paklim is szeretne aznap közreműködni a győzni akarásomban. A hétvége legkevésbé kedvelt színe pedig számomra a zöld lesz majd. Zárársul pedig köszönöm mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a felkészülésemet a megmérettetésre, akár lapokkal, akár csak egyszer összefutottam vele versenyen ellenfélként. És legfőbbképpen Viktornak, aki anyagi támogatással is segitette azt, hogy ez az egész számomra meg tudjon valósulni, a hétvégén harmadszorra is nekivágva a nagyvilágnak, és remélhetőleg gyarapítva az itthoni sikereket!”
Farkas Tamás
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (EB02-010)

Fábián Gergely
- Választott Leader: Belo Betty (OP05-002)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Elméletileg a négy leggyakoribb deckből kettő ellen erősen favored, de a gyakori rossz matchup, a Buggy is bőven verhető. Gyakorlatilag meg meglátjuk, hogy mit dob a gép. Valójában meg éppen aggrót játszani volt kedvem, és a Betty a legértelmesebb valasztás ebben a kategóriában (ha nem Finals lenne, lehet előkerült volna az öreg Fehérbajusz). Mindig szórakoztató 10 perc alatt tönkretenni az ellenfél álmait és reményeit. Illetve egy 10 körös maratonon az se utolsó dolog, hogy lesz időm pihenni a körök között bőven. Nagy versenyek előtt sose tudok rendesen aludni, szóval ez sem elhanyagolható.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Szeretnék nem hibázni. Eddig ezt nem sikerült abszolválni, talán majd most. Nem fogok hazudni, a nyár nem annyira a kártyáról szólt, illetve nem tudom, hogy a Finals átlag játékosa mennyivel jobb, mint egy sima Regionalon. Pont emiatt próbálom nem számszerűsíteni, főleg, hogy ismét a dzsungelben vagyunk, és 70 játszható deck van, jópár igen polarizált matchuppal.”

Havasi Zsombor
- Választott Leader:
Koby (OP11-001)Rob Lucci (OP07-079) - Miért ezt a Leadert választottad? “Kobyzni fogok az eventen. A miértje inkább abból fakad, hogy nekem ez a verseny inkább a szórakozásról és a többiek támogatásáról fog szólni. A Yugi nemzetire és EB-re való felkészülés nagyon sok időt emésztett fel, és emiatt az OP kicsit háttérbe szorult.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Mivel ki vagyok esve a loopból, és nem volt lehetőségem jól begyakorolni valamilyen paklit, ezért nincsenek is nagy elvárásaim az eventre. Azért mondjunk nagyot! AZT AKAROM, HOGY KOBY KUN BE HONESTY IMPACTOLJA MAGÁT TOP CUTBA. Ha ez megtörténik, akkor lehet majd nagyokat nézni, meg nevethetünk egy jót, és végülis ez a játék erről szól.”
Frissítés: Zsombi végül az utolsó pillanatban decket váltott, és Luccizik!

Makó Gergely
- Választott Leader: Trafalgar Law (OP10-022)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Aki már az ősidők óta játszik (OP-05, igazából annyira nem volt régen), az emlékezhet rá, hogy az első néhány hónapomat konkrétan az OP-01 RG Law társaságában töltöttem el ebben a játékban. Az első Alanoros OP breakemen Dév bácsi beledurrantott számomra egy special art blocker Lawba OP-04-ből, és elhangzott, hogy “Law-val játszik az ember, hát nem hiszem el!!”. A mai napig azt vallom a kedvenc deckemnek, számos alkalommal futtattam meg azóta is, kedvenc lapomnak pedig a már említett blocker Law-t. Amikor az első OP-10 bejelentések jöttek, egy pénteki lokál utáni lájtos sörözgetés közben megjósoltuk, hogy zöld-sárga vagy fekete-sárga Law leadert tartalmazni fog az ominózus kiegészítő. Elképesztő közel áll hozzám a Law karakter is, illetve a játékstílusa is rettentően kézre áll, jelentős részben hasonlít a szeretett RG Law-ra, és a kedvenc lapomat ismét játszhatom benne. Nagyon sok game action, rengeteg microdecision, nagyon sok helyen el lehet rontani, de ha megy, nagyon rewarding. Ahogy Levi fogalmazott, ellenfelem One Piece-zik, én meg addig az én oldalamon HKK-zok vagy Yu-Gi-Oh!-zok, kinek mi. Megjelenés előtt is játszogattam vele, OP-10 metában végül versenyre nem vittem el, nem volt még kész a deck, de az OP-11 Bege és Zeus, valamint a starteres Kid & Killer hatalmasat rúgott rajta, illetve a bannok is segítettek. A jelenlegi metában kifejezetten erősnek érzem, ha az ember bírja végig aggyal. A két nagy Luffy favored matchup, a Betty menedzselhető, a Buggy is jó matchup, ezekből számítok alapvetően kifejezetten sokra, illetve a rogue deckeket is egészen jól kezeli, meglepően sok dolog van a toolboxban a 8-as Kides fortresstől kezdve a Hodys aggrón át a Zeus vagy restelés spamelős removal stratégiáig.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Nem vagyok hajlandó konkrét célt kitűzni, nem is nagyon akarok gondolni rá. Jól akarok játszani, azt érzem, hogy felkészülés tekintetében megtettem mindent, amit tudtam (400 körüli meccsem van a deckben, szerintem 15 féle listát játszottam összesen, de a végeredménnyel abszolút elégedett vagyok), ott nem lehet utólag hiányérzetem vagy bűntudatom. Ha a játékom is rendben lesz a versenyen végig, akkor boldogan fogok lefeküdni szombat este, akármi is lett a konkrét eredmény aznap, én megtettem mindent. Egyébként elképesztően szeretnék legalább egy magyart day 2-re, legyek az én vagy bárki más, amikor Levi top 32-t játszott Münchenben, szerintem jobban izgultam, mintha én játszottam volna.”

Nagy Dániel
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (OP11-040)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Köszöntök most is minden kedves olvasót! Bele is vágok a közepébe: sokat gondolkodtam a deckválasztáson. Tudvalevő, hogy közel áll a szívemhez a fekete szín, de a lelkem mélyén kék player maradok, hiszen azzal kezdtem a játékot. Az sem titok, hogy nem vetem meg a meta tetején tanyázó deckeket. Sokáig úgy nézett ki a helyzet, hogy szeretett Lucci deckem utazik velem a finalsra, de az élet közbeszólt. Az egyre növekvő Buggy használati arány nem kecsegtetett jóval (Lucci winrate-je Buggy ellen 8%, nem vagyok matematikus, de az nem jó), így más alternatíva után néztem. Mikor bejelentették az OP11-es Leadereket, nem voltam nagyon felspanolva, ám idővel megtetszett az UP Luffy, ami a meta tetején levő egyik deck. Kettőt húzni meg decktetőt állítgatni végülis egészen mókás dolog. Beszereztem hát hozzá a hiányzó lapokat, és elindultunk együtt a felkészülés rögös útján, én meg a gumiember, a gumiember meg én. Nem mondom, hogy néha nem kacsingattam vissza (vagy más deckek felé), de már összebarátkoztunk, erősnek kellett maradni.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Amennyiben jó napot fogok ki, sok minden lehetséges. Így ezzel a döntéssel 2 Finals, 2 Luffy-leader az arányom. Célom természetesen a day 2, hinni kell, meg kicsire nem adunk; de a nap végén azt várom el magamtól, hogy megbánásom ne legyen a playeket tekintve, és mindenképpen pozitív statokkal zárjak! Remélem sem magamat, sem másokat nem hagyok cserben, úgy gondolom, hogy kedves játszótarsaimmal együtt (csapatom, akikkel csapatom) mindent megteszek azért, hogy ne hozzak szégyent a magyar zsugásokra!!”

Terék Milán
- Választott Leader: Monkey.D.Luffy (OP11-040)
- Miért ezt a Leadert választottad? “Azért választottam ezt a leadert, mert tetszett a koncepció, aztán pedig megindult az AA-lavina, így örökre (kivéve, ha bannolják) kígyóbűvölőnek kell lennem. A kanalas Sanji pedig örök kedvenc lett.”
- Milyen szellemiségben és elvárásokkal utazol ki a versenyre? “Mivel végtelen időt nem tudtam a készülésbe tenni, és reálisan Európa legjobb játékosai lesznek az eventen, ezért pozitív stat az elvárásom magamhoz. Egy 5-5 vagy 6-4 teljesen okés lenne, ezen felül pedig célom, hogy minden meccsen az én deckem legyen a szebb. Valamint örülnék neki, ha sikerülne valami skalpot elhozni bármelyik ismert playertől. Meg persze én alapvetően ezt egy óriási social gatheringnek tekintem, ahol össze lehet futni a játék legismertebb arcaival, beszélgetni velük, csereberélni, és szereztetni KofaDániellel 10 black-gold dont. Illetve egy vakon Sanji+Linlint szeretnék prezentálni legalább egyszer, hogy együtt szomorkodhassunk az ellenfelemmel. Sok sikert mindenkinek, aki utazik velünk, illetve az LCQ srácoknak is mára, remélem, minél többen ott lehetünk szombaton, és megmutatjuk, hogy egy ilyen kis nemzet is képes lehet jelentős sikerekre.” (Mivel az indulás reggelén tudtam meg, hogy Kathi Béla elhunyt, ezért ez a versenyem tribute lesz a részére, hiszen miatta lettem testépítő. Rest in peace, Legend!
)
Ezúton is sok szerencsét kívánunk mindenkinek! A végeredményről mindenképpen be fogunk számolni, de addig is kövessétek a One Piece TCG Hungary Facebook-csoportot az élő update-ekért!
