Hol vannak most? – A One Piece legjobb lapjai

Visszatekintés az év végi olvasói szavazás toplistásaira.

Rendszeres olvasóink bizonyára emlékeznek a 2024 végén / 2025 elején publikált toplistánkra, melyben a játék legjobbnak vélt kártyáit rangsoroltuk a Ti szavazataitok alapján. Azóta persze rengeteg víz lefolyt már a Dunán, és mivel a napokban szintén volt egy hasonló szavazásunk, úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy visszatekintsünk az akkori legjobbakra. Avagy lássuk, mennyit változott a meta az elmúlt fél évben!

Gecko Moria (OP06-086)

A jó (?) öreg Moria óriási dominanciával, lényegében magától értetődően nyerte meg annak idején a szavazást, a megszerezhető pontok 93 százalékát begyűjtve, ami jól mutatja, hogy milyen brutális módon kilógott a lapkészletből ez a kártya – tulajdonképpen egy csodával is felér, hogy majdnem egy éven keresztül a meta részese maradhatott. Merthogy a legutóbbi tiltásokkal – ahogyan arra számítani lehetett – ő is ment a levesbe, és bár vannak paklik, melyek ezt nagyon komolyan megérezték (a BY Luffy azon nyomban el is tűnt – épp mostanában kezdett újból éledezni), összességében aligha járt rosszul a játék egy ekkora spike elveszítésével.

Gum-Gum Giant (OP09-078)

Ha nincs a Gecko Moria, akkor a Gum-Gum Giant jó eséllyel megnyeri anno a szavazást. Már akkor is sejtettük, hogy az eddig kiadott legdurvább event kártyáról van szó, az azóta eltelt fél év pedig csak megerősítette ezt – elég csak ránézni a mostani metára, ahol az UP és GP Luffy deckek stratégiájának megkerülhetetlen védekező eleme ez a kártya. De örömmel használják természetesen a P és a BP Luffyk is – meg persze minden más, ami Straw Hat Crew és lila. Egyelőre nem tudni, hogy a Bandai mikorra tervez tiltólista-frissítést, de ha mostanában jönne, akkor szinte biztos, hogy ez a lap is kapna valamiféle korlátozást.

Jinbe (OP07-045)

Amikor tombolt, sokan a kék Doffy deckkel azonosították ezt a kártyát, pedig jóval többről volt szó, a Seven Warlords-package ugyanis részben általa is fért be olyan sok helyre. A korai játékban egészen elképesztő tempóelőny / tempo swing, az említett Leader mellett pedig olyan maximumértéke volt a lapnak, ami minden volt, csak nem egészséges. Nem is csoda, hogy végül itt is jött a tiltás – Moriához hasonlóan nem csak a nyers ereje volt óriási problémája a lapnak, hanem az is, hogy a design space-t is jelentősen bekorlátozta, kőkeményen felhúzta ugyanis a 4-cost Seven Warlords-karakterek használhatóságát.

Sabo (OP04-083)

Volt idő, amikor még ennél is magasabbra kúszott volna a listán, mostanra azonban már a fekete deckekbe sem mindig fér be, és akkor is legfeljebb 1-2 darab. Hogy mi lehet ennek az oka? Maga Sabo biztosan nem lett gyengébb. A fekete színt használhatósága ellenben visszaesett, illetve a K.O. elleni védelem jelentősége sem ugyanakkora, mint a lap fénykorában – egyrészt kevesebb összességében a leszedés a mostani metában, másrészt jó néhány alternatív megoldás van, ami kikerüli ezt a védelmet. Ilyen sokat tud számítani a megváltozott környezet egy-egy lap eredményességét tekintve.

Charlotte Linlin (OP03-114)

Csupán fél év telt el, mégis nehéz elhinni, hogy a legnagyobb mami beférhetett a legjobb ötbe. Amikor megjelent, a játék talán legerősebb lapja volt, de ahogy a sárga Katakuri deckek mellett, úgy kicsit a 10-cost Linlin mellett is elhaladt mostanra a játék. Nem is elsősorban a power levelt tekintve (az a legutóbbi nerfcsomaggal egészen biztosan visszaesett jelentősen), sokkal inkább arról van szó, hogy olyannyira kibővült mostanra a paklik eszköztára, hogy most már egy ilyen faék egyszerűségű lap, aminek semmiféle hatása nincs a boardra egy körön keresztül, egész egyszerűen nem ér meg egy teljes környi erőforrást. És nehéz elképzelni, hogy az áprilisi rotációig ez komolyabban változna.

Hody Jones (OP06-035)

Nos, ha valaki, akkor ő egészen biztosan nem lett gyengébb. Már akkor is a zöld szín legerősebb lapjának tartották a játékosok, most pedig még meghatározóbb szerepe – lényegében ő tekinthető a Gum-Gum Giant első számú természetes ellenségének. Pedig nagyon sokáig a lapban rejlő board kontroll potenciál volt fontosabb funkció, mintsem a DON!!-restelés (meg persze az, hogy finishelni lehet vele két blocker mellett is), most azonban nagyon könnyen szuboptimális körökre kényszeríti a védekező eventekkel operáló deckeket azáltal, hogy +2 DON!!-t kell meghagyni egy esetleges Hody miatt. Ezen sokoldalúsága miatt nagyon nehéz elképzelni, hogy bármikor is kiszorulna a legjobb lapok közül.

Marshall.D.Teach (OP09-093)

Egy erős pakli erős late game kártyája… volt? Persze, részben még mindig igaz a kijelentés, de a BB deckek némileg hátrább csúsztak mostanra a ranglétrán, és ami még érdekesebb, hogy a 10-cost Teach szerepe sem annyira meghatározó már a pakliban, mint annak idején. Lejárt az öreg Feketeszakáll ideje? Nyilván rengeteg meccset zár le most is önmagában, de az mindenképpen árulkodó, hogy már megjelentek azok a listák is, amik egyáltalán nem is játszanak vele, köszönhető a nemrég megjelent starteres utánpótlásnak, ami új utakat nyitott meg a koncepció számára.

Rebecca (OP05-091)

Különösebben azon sem lepődtünk volna meg, ha a sokat emlegetett tiltólistára ő is felkerül. Sőt, sokak szerint előbb kellett volna őt bannolni, mint Moriát, ami sokat elmond a lap erejéről és a benne rejlő potenciálról. A klasszikus fekete deckek mostanában nem igazán tombolnak (Lucci persze így is kiirthatatlan a metából), Rebecca azonban szinte mindig ott figyel, ami nem csoda: önmagában is a játék egyik legjobb value play-e, Brookkal és Hinával (és egzotikus esetekben további 3-dropokkal) kombózva pedig még mindig pusztulatosan erős kombót alkot. És mivel kirotálni jó ideig nem fog még, ezért továbbra is komoly veszélyforrás marad a játékfejlesztést tekintve.

You’re The One Who Should Disappear. (OP06-115)

Counter fukciójukat tekintve minden szín 0-s eventje ugyanolyan erős természetesen, a triggerek alapján azonban mégis van egyfajta rangsor – és nem csoda, hogy a You’re The One… egyszerre a legkedveltebb és a leggyűlöltebb mind közül. Nyilván a lila társából beugró plusz egy DON!! is képes lehet akár meccset nyerni, kevés fájóbb dolog van annál azonban, amikor azért úszik el a győzelem, mert egy sárga event volt az ellenfél utolsó life cardja, ami kihúzza őt a csávából. Jelen pillanatban ez kevésbé hangsúlyos jelenség, főleg Enel visszaesésével, aki előszeretettel játszott négy darabbal, és az összes deck közül a legjobban tudta abuzálni ezt a funkciót, így nem biztos, hogy egy mostani szavazásnál oda tudna érni a Top 10-be.

Gravity Blade Raging Tiger (OP06-058)

Ha kékkel játszunk, akkor egy-két Gravity Blade-ből sosem lehet baj – így volt ez annak idején is, és nagyrészt most is igaz ez az állítás. Elvégre még mindig a játék legjobb event-alapú board clearje, ami kőkeményen meg tudja büntetni az óvatlanul belejátszó ellenfelet, arról nem is beszélve, hogy kikerüli a K.O. elleni védelmet, és még triggerből is tud nagyot szólni. Ami miatt jelenleg kevésbé számít magától értetődőnek, hogy némileg elszaporodtak azok a karakterek, amik védelmet biztosítanak ellene, gondolva itt elsősorban a Crocodile & Mihawkra, illetve a zöld Tashigire, meg persze a mostani csúcsragadozó UP Luffy ellen sem ér sokat. Ettől azonban még nem lett rosszabb lap, csak most picit kevésbé fekszik neki a meta.

Ez volt tehát a tíz toplistásunk fél évvel ezelőttről. Mit gondoltok, hányan férnének oda közülük most is a legjobb tízbe?

Hozzászólás