Meta Report – Nagyon szoros mezőnyt mutatnak a korai adatok

Befutottak az első OP-11 számok.

A TCG Match Making közzétette legfrissebb kivonatát a One Piece Card Game aktuális metájára vonatkozóan, melynek alapját az OPTCGSim ranked módja, az OPBounty adja. Rovatunkban mi is kizárólag a publikusan elérhető információkra hagyatkozunk – aki még részletesebb statisztikákra kíváncsi, az támogassa őket a Patreonon, és hozzáférést kap a teljes adattáblához.


Meglehetősen későn frissült az OPTCGSim az új starteres lapokkal, így kevés ideje volt egyelőre tesztelni a játékosoknak online környezetben. Ennek megfelelően a most következő adatok is csupán az első nap eredményeit mutatják, így óvatos kiindulási pontként érdemes csak kezelni a leírtakat.

Rating rangsor

A Rating egyetlen mutatóval igyekszik leírni az egyes paklik erejét. A módszer a győzelmi arányt, illetve a lejátszott meccsek számát vizsgálja, egy normalizált skálán elhelyezve az adatokat. A kalkulációról az alábbi videóból tudhattok meg többet.

A korai adatokból sosem szabad messzemenő következtetéseket levonni, az mindenesetre biztató, hogy a rating tekintetében egyelőre semelyik Leader sem magaslik ki a mezőnyből – sőt, a Top 10 bőven egy ponton belül követi egymást.

Rating pontszám / Leader

  1. [8.45] Monkey.D.Luffy (OP09-061)
  2. [8.33] Monkey.D.Luffy (OP11-040)
  3. [8.21] Monkey.D.Luffy (EB02-010)
  4. [8.20] Buggy (OP09-042)
  5. [8.12] Monkey.D.Luffy (OP05-060)
  6. [8.03] Marshall.D.Teach (OP09-081)
  7. [8.02] Jewelry Bonney (OP07-019)
  8. [7.90] Belo Betty (OP05-002)
  9. [7.84] Trafalgar Law (OP10-022)
  10. [7.80] Roronoa Zoro (OP01-001)

Winrate rangsor

Hogy mennyire képlékeny még a meta, azt igazán a győzelmi arányok mutatják meg most is, itt ugyanis már elég nagyok a különbségek – a lila Luffy 56 százalék feletti eredményéhez hasonlót pedig ritkán látni. A meccsszámokon azonban jól látszik a kis minta, így ilyen téren már a jövő héten is komoly változásokra lehet számítani.

Leader / Győzelmi arány / Lejátszott meccsek

  1. Monkey.D.Luffy (OP05-060) – 56,65% / 819
  2. Monkey.D.Luffy (OP09-061) – 53,94% / 2 473
  3. Jewelry Bonney (OP07-019) – 53,80% / 500
  4. Monkey.D.Luffy (EB02-010) – 53,67% / 1 336
  5. Belo Betty (OP05-002) – 51,13% / 487
  6. Monkey.D.Luffy (OP11-040) – 50,72% / 2 847
  7. Roronoa Zoro (OP01-001) – 50,62% / 320
  8. Buggy (OP09-042) – 48,98% / 2 591
  9. Marshall.D.Teach (OP09-081) – 46,94% / 1 926
  10. Trafalgar Law (OP10-022) – 46,72% / 1 066

Matchup táblázat

Végezetül álljon itt szokás szerint egy részletes matchup táblázat, ahol azt láthatjátok, miként teljesítenek a legnépszerűbb paklik a meta jelenleg meghatározó képviselői ellen.

Ne feledjétek, hogy Patreon tagként ti is közvetlenül hozzáférhettek a részletes adatokhoz a simen belül. A fentihez hasonló kivonattal azonban természetesen a jövő héten is jelentkezni fogunk, amint megjelennek a publikus adatok a TCG Match Making felületein.

Forrás: TCG Match Making

Egy hozzászólás

Hozzászólás