Avagy a változatos játékkörnyezet előnyei és hátrányai.

Jó néhány hét eltelt már az OP-10 megjelenése óta, ráadásul a legutóbbi tiltások is itt vannak már velünk fél hónapja, így lassacskán mindenki beleszokik az új játékkörnyezetbe… már amennyire bele lehet szokni, a jelenlegi helyzet ugyanis az, hogy alaposan kibővült azoknak a deckeknek a tábora, melyekkel eredményesen lehet szerepelni a versenyeken.

“De hiszen ez tök jó, nemde?” – jön rögtön a jogos kérdés. A mostani helyzet ugyanakkor tökéletesen rámutat arra, hogy mennyire nehéz (már-már lehetetlen) elérni egy olyan állapotot a TCG-kben a metát illetően, ahol mindenki jól érzi magát, a “rekreációs” játékosoktól kezdve a “profi” rétegig, és ez most egyértelműen érződik a One Piece Card Game esetében is.

A változatosság gyönyörködtet

Ha kicsit visszapörgetjük az idő kerekét, akkor az OP-09 metában egyértelműen a kék Doffyról szólt minden. Lehetett nyerni más deckkel is, sőt nyertek is jócskán, mint ahogy erős counter pick is akadt, de a Rob Lucci, lila Luffy, fekete-sárga Luffy, Shanks kvartett egyértelmű lemaradással követték csak őt a nyers játékerőt tekintve. Ezzel szemben mit látunk most? Nem elég, hogy nincs egyértelmű BDIF (best deck in format – legjobb deck), de maga a Tier 1 is jóval sűrűbb, ráadásul az idő előrehaladtával inkább bővülni, mintsem szűkülni látszik, gondolva itt például a kék Doffy újbóli térnyerésére vagy éppen a Lim friss sikereire. A Tier 2 deckek is jóval közelebbinek érződnek emellett, egy ilyen környezetben pedig azon is kevésbé lepődik meg az ember, ha odaér az élmezőnybe egy metán kívüli választás.

Ha közelről nézzük, akkor ez egy abszolút ideális helyzet. Elvégre mit szeretne egy játékos egy kártyajátékban? Minél több életképes, játszható decket, változatos mezőnyt, szoros meccseket – ezekre mind egy ilyen környezetben van nagyobb esély, mintsem egy beszűkült, “megfejtett” metában. Arról nem is beszélve, hogy már-már népmesébe illő, ahogy az említett Lim deck (a még nagyon új, és egyébként nem esszenciális promó lapot leszámítva) szó szerint centes lapokkal 15-0-ra hozza a hétvége legnagyobb Regional-versenyét, mint a legkisebb királyfi – az emberek szívesen azonosulnak az ilyen sztorikkal. Pont ez a színtér, avagy a magas szintű kompetitív játék az azonban, ahol teljesen más szabályok érvényesek, legalábbis ami a meta megítélését illeti.

Jóból is megárt a sok

A közelmúltban több jól ismert, korábban komoly eredményeket elérő játékos is úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi játékkörnyezet nem ideális kompetitív szempontból, mert olyan, mint egy dzsungel: nem tudsz felkészülni semmire, mert bármikor rád vetheti magát valami a következő bokor mögül. A hasonlatban nyilvánvalóan van valamekkora túlzás, ugyanakkor – és ez minden játékra igaz, de side nélkül az OP-ra különösen – valóban véges az a mennyiség, amennyi ellenfélre érdemben fel tudsz készülni. Legyen szó akár a pakliválasztásról, akár a tech lapokról, akár az egyes matchupok begyakorlásáról, minél szélesebb a meta, annál nagyobb a szerencse szerepe, vagyis hogy mikor és mivel találod szembe magadat.

A legegyszerűbb, ha konkrét példát hozunk: vegyük elő a játék talán legkülönlegesebb Leaderét, a kék Namit. Komoly rajongótáborral bír (és persze legalább ennyien gyűlölik :), és voltak meták, ahol kifejezetten erős picknek számított, a mostani környezetben azonban kevesen tartották igazán jó választásnak, főként az agresszív koncepciók előretörése miatt. Aztán jön Adam Cisneros, alias UnlikelyHero, aki – nevéhez híven – nagyjából a semmiből behúzta Namival az 512 fős Pasadenai Regional-versenyt, minden egyes ellenfelét legyőzve. Persze, a világ egyik legjobb Nami-playeréről van szó, ha valaki, akkor ő képes erre, nemde? Nos, a játéktudás sokat jelent (sőt, mind közül a legtöbbet), ugyanakkor ha megnézzük a matchupokat, akkor komoly tanulságra lelünk:

lila Luffy, Teach, Teach, Teach, lila Luffy, Teach, Shanks, sárga Kid, Bonney

Nem elég, hogy Adam az első hat körben mindössze kétféle (!) deck ellen játszott, de egyetlen igazán agresszív matchup sem jött szembe. Néha pedig van, hogy egy szerencsés sorsolás jelenti a különbséget egy versenygyőzelem, vagy éppen egy 0-3 drop között, még a legjobb játékosok körében is.

Akkor most valójában jó a Nami? Félre lett elemezve a deck életképessége a metában? Ha mások is elkezdenek hirtelen jó eredményeket elérni vele, akkor még ez is előfordulhat, de sokkal valószínűbb, hogy ez csupán egy szerencsés futás volt, amihez a csillagok együttállása és egy jó sorsolás kellett. A korábban már említett “népmesei” vonalba persze kiválóan illik ez a történet, a kompetitív játékosok azonban semmilyen megbízható tanulságot nem tudnak levonni ebből.

De akkor kinek van igaza?

Senkinek. És mindenkinek, ha éppen megfordítjuk. Egy ennyire széles, változatos, és esetenként igencsak polarizált (30-70, 20-80) matchupokat is tartogató metában sokkal nehezebb az alapos, mindenre kiterjedő felkészülést tényleges eredményekké konvertálni, mert egyszerűen sokkal több a bizonytalansági tényező. Ugyanakkor az “adrenalinfüggők”, és azok, akik szeretik a meglepetéseredményeket, most alaposan kiélhetik magukat, a mozgástér ugyanis meglehetősen nagy.

De a TCG-k már csak ilyenek. A meta nem mindig az arany középúton halad: van, hogy beszűkül, van, hogy teljesen elburjánzik, mint most – és ezek a változások mindig ellentétes megítélést fognak generálni a játékosok táborán belül. A lényeg, hogy mindenki élvezze ki azt, amelyik jobban fekszik neki, mert semmi sem tart örökké – lesz még ilyenből, olyanből is bőven a jövőben, ebben biztosak lehettek.