Cikksorozatunkban végigvesszük a március 21-én megjelenő Royal Bloodban debütáló új Leadereket, és megvizsgáljuk, milyen paklikat lehet érdemes építeni köréjük.

Elérkeztünk az utolsó Leaderhez is az új szettből, amely egyben az egyik legizgalmasabb is, az új sárga vezér, Eustass”Captain”Kid ugyanis Japánban szépen szállította az erős eredményeket, így mindenképpen van benne potenciál – nem kell félteni a sárga színt továbbra sem.
Egy egészen letisztult monocolor Leaderről van szó, aki minden kör végén fel tud állítani nekünk egy 3 és 8 cost közötti Supernova karaktert, ehhez pedig csupán a felső life cardunkat kell felfordítani cserébe. Ez nemcsak komoly védelem az adott lénynek, de még blocker képességet is ad ráadásként, így a swingelés után még egy ütést is le tudnak védeni a célpontok. Nézzük első körben azt, kik lesznek ezek!
A frissen megjelent 8-as Eustass”Captain”Kid hátrányát kapásból ki is kapcsolja a Leaderünk, hiába kell elrestelnünk ugyanis, ha Life-ot szeretnénk trashelni az ellenféltől, utána rögtön fel tudjuk állítani – egy 9000-es blockerből pedig nem nehéz értéket kinyerni. Basil Hawkins már jóval sérülékenyebb, de valójában pont ez a lényege, blockerként ugyanis rettenetesen irritáló lappá válik, hiszen nemcsak egy ütést véd le, hanem még az ellenféltől is eltrashel egy life cardot.


Vissza a nagyobb testekhez. A Leader egyik nehézsége tud lenni, hogy ha már fel van fordítva a felső life cardunk, akkor nem tudjuk használni – ezen segít a 7-es Trafalgar Law, ami feltesz nekünk valamit az életek közé, így már mehet is újból a képesség, hiszen face-down kell odaraknunk a lapot. Cavendish már csak egy sima vanilla, de jól simul a curve-be, a következő körben felállítva pedig komoly fenyegetést jelent hosszú távon is, és természetesen típusra is illeszkedik.


A sok Supernova közé természetesen hibátlanul illeszkedik az új kereső Monkey.D.Luffy, valamint egy igencsak jó 2K counter is érkezett X.Drake képében, aki gyönyörűen oldogatja meg a 4-cost karaktereket, a feltételét szerencsére nem nehéz teljesíteni. Az új lapok közül a Damned Punk event fog még jó szolgálatot tenni: ár-érték arányban remek leszedés egy kis extrával, és triggerből is szívesen látjuk szinte mindig.



Ami a maradék helyeket illeti, bőséges választék van az univerzális sárga lapokból, úgyhogy nem lesz nehéz kitölteni őket – még dönthetünk is, hogy mennyire akarunk agresszív vagy éppen védekezőbb stratégiát alkalmazni. Előbbi esetben például nyugodt szívvel használhatunk több triggerből beugró karaktert, míg utóbbinál inkább a megoldásokra helyezzünk kicsivel nagyobb hangsúlyt, de ez már ízlés kérdése.







A stabil alapok mellett tehát bőségesen van tér itt is a kísérletezésre – kíváncsian várjuk, hogy a magyar metában melyik lista fog a legjobban működni!
