Építsünk az új Leaderekre! (OP-10) – Trafalgar Law

Újból pöröghet a Shambles!

Cikksorozatunkban végigvesszük a március 21-én megjelenő Royal Bloodban debütáló új Leadereket, és megvizsgáljuk, milyen paklikat lehet érdemes építeni köréjük.


Trafalgar Law egyike azoknak a karaktereknek, akik már a játék megjelenése óta velünk vannak Leader formájában, és bár a klasszikus piros-zöld változat az egykori sikerek után most eléggé radar alatt mozog (a piros-lila kiadás pedig jó eséllyel örökre a banlista fogságában lesz), a kombinatív játék kedvelői továbbra is elszórakozhatnak vele. Erre a vonalra fekszik most rá a vadonatúj zöld-sárga változat.

Az új Leader igen komoly manacsalást engedélyez számunkra, egyetlen DON!!-t kell ugyanis csatolnunk rá csupán, és máris kirakhatunk egy legfeljebb 5-be kerülő Supernova karaktert a life poolunk tetejéről. Némileg meg kell neki ágyaznunk persze, hiszen legalább 5 costnyi karakter kell a boardra (köztük egy olyan, akit nem gond, ha visszaveszünk), illetve az sem árt, ha tudjuk, mi van az életünk tetején, de ezek azért nem annyira durva feltételek – a nyereség viszont annál inkább.

Első körben mindenképpen érdemes beszélni az új SEC Trafalgar Law-ról, aki nyilván egy későbbi play lesz a deckben, ugyanakkor önmagában megcsinálja nekünk a mutatványt: berak valamit life-ba, a DON!!-csatolást is elvégzi nekünk, illetve az 5 cost feltételt is teljesíti, így csupán egy karakter kell, akit szívesen felveszünk, és már röppenhet is ki a boardra az életbe rakott karakter. Akit például örömmel visszaveszünk, az a deck új keresője, Monkey.D.Luffy, aki a szokásos 1-cost, 2000 power statokkal érkezik, és az egyik legjobb bounce target a Leadernek.

Mielőtt rátérténk a régebbi Supernova karakterekre, nézzük meg, mi a választék az újak terén. Basil Hawkins elég undormány lap, hiszen K.O.-val nagyon fájó megoldani, ráadásul a triggerje is egészen erős. Jewelry Bonney egy viszonylag olcsó blocker, akivel elő tudjuk készíteni a Leader képességet, ha kell. Roronoa Zoro – a piros verzióhoz hasonlóan – egy igencsak manahatékony rush, és bár feltétele van a képességnek, a 4 induló Life, illetve a felső élettel való manipulálás miatt ezt nem olyan nehéz teljesíteni, ráadásul ha kell, akkor triggerből is kiugorhat. Scratchmen Apoo pedig egy olcsó blocker, aki jó bounce alapanyag tud lenni a Leadernek, ha nincs kereső Luffynk.

A 2K counterek között szintén találunk Supernovákat (remélhetőleg a P-088 Trafalgar Law is eljut egyszer hozzánk), méghozzá nem is akármilyeneket. Capone”Gang”Bege egyértelműen a deck egyik kulcslapja, vele készíthetjük elő ugyanis a legegyszerűbben a Leader kombót: kijön, berak valamit, majd visszavesszük őt magát, igencsak olcsó mutatvány. X.Drake pedig szükség esetén remekül kezeli a kis-közepes lényeket – a mostani metában szerencsére (legalábbis az ő szempontjából) nem vagyunk híján a 4-cost karaktereknek.

És hogy milyen Supernova karaktereket szeretnénk igazán kitenni? Nos, itt igen komoly választék sorakozik, jó néhány erős 5-cost lénnyel, akik mind ismerősek lehetnek a piros-zöld változatból. Cavendish még durvább manacsalási lehetőségeket biztosít számunkra, akárcsak a játék egyik legizgalmasabb kombólapja, az OP-01-es Trafalgar Law, akivel kimenekíthetjük a fekvő lényeinket, vagy éppen a kis karaktereket közepesekre konvertálhatjuk. Kihagyhatatlan innen is az ST-02-es restand Trafalgar Law, akivel már egy nagy swinget is jó elsütni kétszer, de ha effekt is jár mellé, akkor különösen durva – Cavendish-sel különösen beteg. Ne feledkezzünk meg mindemellett a zöld Jewelry Bonney-ról se, akivel erősen korlátozhatjuk az ellenfél lehetőségeit a következő körre.

Bár a deck kapott egy új keresőt, permanens searcherként természetesen nem maradhat ki Jewelry Bonney, aki ide is kötelező. Az említettek mellett ízlés szerint szoríthatunk helyet a zöld szín egyik legzavaróbb lapja, a 8-as Eustass”Captain”Kid számára, illetve olcsó (és így a Leader számára ideális célpont) blockerként Capone”Gang”Bege is ott van még opcióként.

Lényeg a lényeg: a combo playerek az OP-10-ben is kiélhetik magukat, és bár a deck maga egyáltalán nem könnyű (mint ahogy maga az összeállítás is bőven tartogat szabadságot), aki jó érzékkel lesz képes forgatni az új Leadert, az egészen brutális körökkel lepheti meg az ellenfeleket. Jó kísérletezést hozzá!

Hozzászólás