Az event-heavy összeállítások kedvelőinek.
Cikksorozatunkban végigvesszük a március 21-én megjelenő Royal Bloodban debütáló új Leadereket, és megvizsgáljuk, milyen paklikat lehet érdemes építeni köréjük.

A pirosnak jócskán kijut a jóból mostanában, hiszen Shanks sikerei és az ST-21 támogatás után az OP-10-ben három kapcsolódó Leader is érkezik, Smoker és Caesar Clown után pedig folytassuk Sugarral, akivel két, erős eventekben egyáltalán nem gyengélkedő színből kotyvaszhatunk valami érdekeset.
Nézzük elsőként magát a Leadert! Az extra erőforráselőny kinyeréséhez szükségünk lesz egy legalább 6000-es Donquixote Pirates karakterre – ha ezt tudjuk teljesíteni, akkor kör végén aktiválhatjuk egy DON!!-unkat. Ez pedig szépen megágyaz a második képességének, ugyanis ha az ellenfél körében aktiválunk egy eventet, akkor rampelhetünk egyet, méghozzá aktív DON!!-nal, így akár több event kijátszására is lehetőség adódik – igaz, maga a képesség csak egyszer működik.
A Leaderhez kapcsolódó két új lila SR, Donquixote Rosinante és Donquixote Doflamingo elég egyértelmű kiindulási pontot adnak. Előbbi amellett, hogy bekapcsolja a Leaderünket, még egy tiszta és egy minőségi lapelőnnyel is megajándékoz bennünket, 7 DON!!-tól kezdődően pedig 2 DON!!-t is felállít nekünk a kör végén, így bőségesen marad kered ténykedni az ellenfél körében. Utóbbival kirakhatjuk akár őt is, elég erős tempo playt biztosítva 8 DON!!-on, az ellenfél körében pedig az egyik álló DON!!-unkból lényegében ingyen rampelhetünk egyet, ami a sok mínuszolás miatt még egy ilyen drága lapon is igen hasznos képesség lesz.


Ha megnézzük a többi kapcsolódó lapot, akkor látni fogjuk, hogy elsősorban a lila eventek lesznek a középpontban: Senor Pink és Violet is ezekből tud visszavenni. Ez a deck is kapott emellett keresést, méghozzá a permanens fajtából, így Sugar akár többször is működhet, ha valamilyen módon meg tudjuk védeni.



Az új 2K counterek közül Baby 5 és Giolla egyaránt jó szolgálatot tesznek: előbbivel rampelhetünk egyet egy extra lapdobásért cserébe, ha szükségét érezzük, utóbbival pedig a kisebb/közepes karaktereket tudjuk elfektetni, ami szintén hasznos lehet bizonyos matchupokban.


Az új eventek közül az I Do Not Forgive Those Who Laugh at My Family!!! egyértelműen kötelező – csak 3 lapból keres ugyan, de ki tudjuk játszani az ellenfél körében is, így az esetlegesen beragadó álló DON!!-ok sem vésznek kárba, és ami még fontosabb, hogy DON!!-mínuszolás nélkül pörgeti a Leader rampelős képességét. A God Thread leszedésbe épített ramp – kicsit drága, legalábbis ahhoz képest, hogy mekkora a hatótávja, de 1-2 darab így is elférhet, a triggerje pedig egész jónak mondható. Pirosból a Ten-Layer Igloo valószínűleg ide is játszott darab lesz, két potenciális ütést is ki tudunk védeni vele két kártyából, a brutálisan kinéző AA-verziót is kapó Divine Departure pedig az érdekes multifunkciós megoldásnak (saját körben leszedés drágábban, ellenfél körében 3K counter olcsón) köszönhetően követelhet helyet magának.




A korábbi event kártyák között is igen komoly a választék, leginkább ez az a pont, ahol a leginkább kiélhetjük magunkat a decképítésnél. Az 1-es eventeket süthetjük el a legstabilabban az ellenfél körében, hiszen ezekre nem kell külön DON!!-t betartani a Leader képessége miatt, de egy Rosinante mellett már jóval bővebb keretből gazdálkodhatunk. Érdemes tehát próbálgatni többféle összetételt is.





Aki tehát szereti azokat az összeállításokat, ahol kevésbé kötött a lapkészlet, és van lehetőség a kísérletezésre, az bátran tegyen egy próbát Sugarrel – ha top tier Leader nem is lesz, a játszható kategóriába bőven oda tud majd érni, így nem lepődnénk meg, ha itthon is szerezne idővel egy-két erős eredményt.
