Shanksnek és Choppernek is összejött egy-egy apró győzelem a héten

Beszámoló a Metagame pénteki versenyéről, illetve az I. Chopper Challenge side eventjéről.

Az igencsak mozgalmas versenyhétbe két kisebb megmérettetés is belefért a napokban – elsőként a Meta Klubban, ahol a szokásos pénteki lokálra ezúttal hatan látogattak el. A mezőnyt egy-egy Shanks, Lim, Nico Robin, Rob Lucci, Smoker és Charlotte Katakuri alkották

A háromfordulós versenyen Mikulás Ádám szerezte meg a győzelmet Shanksszel, az ő paklilistáját lent láthatjátok. Két-két győzelemmel Gavló Dániel és Nagy Dániel zártak, ők Katakurit, illetve Luccit forgattak ezen a napon.


Másnap az I. Chopper Challenge “árnyékában” egy side-eventet tartottunk, melyen azok vehettek részt, akik a főversenyen nem – végül itt is hatan döntöttek úgy, hogy tesznek egy próbát a különleges metában. Ez utóbbi annak volt köszönhető, hogy az aktuális környezet legnépszerűbb Leaderei tiltottak voltak, szám szerint tíz darab.

A mezőnyt két-két Charlotte Katakuri és Vinsmoke Reiju mellett egy-egy Nefeltari Vivi, illetve Tony Tony.Chopper alkották. A létszámra és a rendelkezésre álló bőséges időre való tekintettel mindenki játszott mindenkivel, az öt forduló után pedig Farkas Tamás (Chopper) és Paranai Ádám (Katakuri) álltak egy-egy vereséggel, köztük az egymás elleni eredmény rangsorolt Tomi javára, így ő nyerte a versenyt – paklilistáját lent láthatjátok. A harmadik helyre Gavló Dániel ért oda Katakurival, 3-2-es mérleggel.

Egy hozzászólás

Hozzászólás