Meta Report – 10 pontos deck a meta élén

Így alakultak a ranked számok az elmúlt egy hétben.

A TCG Match Making közzétette legfrissebb kivonatát a One Piece Card Game aktuális metájára vonatkozóan, melynek alapját az OPTCGSim ranked módja, az OPBounty adja. Rovatunkban mi is kizárólag a publikusan elérhető információkra hagyatkozunk – aki még részletesebb statisztikákra kíváncsi, az támogassa őket a Patreonon, és hozzáférést kap a bővebb adattáblához.


Harmadik hete tapossuk már az OP-09 metát, és bár messze vagyunk még attól, hogy teljesen megfejtett környezetről beszélhessünk, szép lassan elkezd kikristályosodni, hogy melyek azok a paklik, amiket igazán komolyan kell venni az új érában. Nézzük, mit mutat az erősorrend!

Figyelem: az alábbi számok kizárólag a high rank (1 milliárd bounty feletti) metát mutatják!

Rating rangsor

Mióta bevezetésre kerül a használati és a győzelmi arányt egyaránt figyelembe vevő, a torzító tényezőket kiszűrni próbáló Rating mutató, azóta egy Leader sem került még a maximális 10 pont közelébe. Most azonban már ezt is kipipálhatjuk, a kék Doffy ugyanis nemcsak a legnépszerűbb deck volt az elmúlt egy hétben, hanem magasan a legjobban teljesítő is, amivel abszolút kiemelkedik a mezőnyből. Rob Lucci már csak egy kategória lemaradással tudja őt követni, majd egy kisebb szakadékot követően Shanks, a lila Luffy és az RP Luffy következnek szoros egymásutánban.

Mögöttük ismét feltörekvőben van a BY Luffy, illetve a Top 10-be visszatérő Nami, ugyanakkor Teach, Belo Betty és Bonney egyre inkább távolodni látszanak az élmezőnytől.

  1. [10.00] +0.72 Donquixote Doflamingo (OP01-060)
  2. [8.99] +0.29 Rob Lucci (OP07-079)
  3. [8.52] -0.40 Shanks (OP09-001)
  4. [8.44] -0.15 Monkey.D.Luffy (OP05-060)
  5. [8.43] +0.44 Monkey.D.Luffy (ST10-002)
  6. [7.74] +0.57 Monkey.D.Luffy (ST13-003)
  7. [7.60] ÚJ Nami (OP03-040)
  8. [7.36] -0.44 Marshall.D.Teach (OP09-081)
  9. [7.14] -0.70 Belo Betty (OP05-002)
  10. [7.06] -0.47 Jewelry Bonney (OP07-019)

Winrate rangsor

Szokás szerint vessünk egy pillantást a picit konkrétabb számokra is. A győzelmi arányt tekintve a kék Doffy még inkább eltávolodott a mezőnytől, az igazán népszerű deckek közül már Lucci is 2 százalékpontos lemaradásban van tőle, ami igen nagy különbségnek számít. Érdekesség, hogy mindössze öt olyan deck van (a felsoroltak mellett a Belo Betty, az RP Luffy és a Nami), amely pozitív winrate-tel büszkélkedhet (igaz, ők mind 52% felett), a többiek már átcsúsztak a piros tartományba, még ha nem is sokkal.

Leader / Győzelmi arány / Lejátszott meccs

  1. Donquixote Doflamingo (OP01-060) – 55,1% / 7 657
  2. Belo Betty (OP05-002) – 53,5% / 728
  3. Rob Lucci (OP07-079) – 53,1% / 3 047
  4. Monkey.D.Luffy (ST10-002) – 52,6% / 2 118
  5. Nami (OP03-040) – 52,2% / 967
  6. Shanks (OP09-001) – 49,8% / 7 532
  7. Monkey.D.Luffy (OP05-060) – 49,8% / 4 473
  8. Jewelry Bonney (OP07-019) – 49,7% / 736
  9. Monkey.D.Luffy (ST13-003) – 49,6% / 1 281
  10. Marshall.D.Teach (OP09-081) – 46,4% / 2 787

Matchup táblázat

Végezetül álljon itt szokás szerint egy részletes matchup táblázat, ahol azt láthatjátok, miként teljesítenek a legnépszerűbb paklik a meta jelenleg meghatározó képviselői ellen.

Kattintsatok a képre a nagyobb méretért!

Ne feledjétek, hogy Patreon tagként ti is közvetlenül hozzáférhettek a részletes adatokhoz a simen belül. A fentihez hasonló kivonattal azonban természetesen a jövő héten is jelentkezni fogunk, amint megjelennek a publikus adatok a TCG Match Making felületein.

Forrás: TCG Match Making

Hozzászólás