Így alakultak a ranked számok az elmúlt egy hétben.
A TCG Match Making közzétette legfrissebb kivonatát a One Piece Card Game aktuális metájára vonatkozóan, melynek alapját az OPTCGSim ranked módja, az OPBounty adja. Rovatunkban mi is kizárólag a publikusan elérhető információkra hagyatkozunk – aki még részletesebb statisztikákra kíváncsi, az támogassa őket a Patreonon, és hozzáférést kap a bővebb adattáblához.
Még nagyon az elején járunk, de az már most kijelenthető, hogy izgalmas változásokat hozott az OP-09 meta, és bár a közelmúltban brillírozó deckeket sem kell félteni, egyértelműen látszanak az új trónkövetelők, melyek között akadnak teljesen új, illetve visszatérő koncepciók is. Nézzük, miként alakult az erősorrend az elmúlt héten!
Figyelem: az alábbi számok kizárólag a high rank (1 milliárd bounty feletti) metát mutatják!
Rating rangsor
Nézzük először – most már mondhatjuk, hogy szokás szerint – a Rating rangsort, amely több tényező (elsősorban használati arány és winrate) összefésülésével igyekszik egyetlen mutatószámban kifejezni az egyes Leaderek hatékonyságát. Az élmezőny sorrendje nem változott, továbbra is a kék Doffy, Lucci, Shanks és a lila Luffy azok, akik kicsit megléptek a többiektől, ők ugyanis még szorosabban követik egymást, mint egy héttel ezelőtt. Mögöttük a hét két nagy előrelépője következik: a piros-lila Luffy a tizedik helyről repült előre az ötödikre, majd a Top 10-ben újoncnak számító Belo Betty következik.
Maguk a rating értékek egyébként – pár kivételtől eltekintve – csökkentek az előző héthez képest, ami szintén arra utal, hogy minél jobban kikristályosodnak az erőviszonyok, annál kisebb lesz a különbség az egyes koncepciók között.
- [9.28] -0.26 Donquixote Doflamingo (OP01-060)
- [8.70] -0.31 Rob Lucci (OP07-079)
- [8.92] -0.25 Shanks (OP09-001)
- [8.59] -0.17 Monkey.D.Luffy (OP05-060)
- [7.99] +0.61 Monkey.D.Luffy (ST10-002)
- [7.84] ÚJ Belo Betty (OP05-002)
- [7.80] -0.37 Marshall.D.Teach (OP09-081)
- [7.53] -0.61 Jewelry Bonney (OP07-019)
- [7.17] -0.34 Monkey.D.Luffy (ST13-003)
- [6.80] ÚJ Enel (OP05-098)
Winrate rangsor
A múlt heti “Zoro-anomáliának” nyoma sincs, igaz, a fenti tíz deckbe nem került be a piros Leader, így a mostani winrate-jét sem látjuk. Az azonban biztos, hogy a kék Doffy nemcsak a legjobban teljesítő, hanem kis híján a legnépszerűbb Leader is, így nem csoda, hogy vezeti a fenti Rating listát. Belo Betty szintén magas győzelmi aránnyal rendelkezik, itt azonban nagyon alacsony a lejátszott meccsek száma, így mindenképpen óvatosan kell kezelni a deck sikereit.
Leader / Győzelmi arány / Lejátszott meccs
- Donquixote Doflamingo (OP01-060) – 54,7% / 10 740
- Belo Betty (OP05-002) – 54,1% / 1 501
- Rob Lucci (OP07-079) – 53,5% / 3 030
- Monkey.D.Luffy (OP05-060) – 52,3% / 7 336
- Shanks (OP09-001) – 51,9% / 11 607
- Monkey.D.Luffy (ST10-002) – 51,4% / 2 665
- Jewelry Bonney (OP07-019) – 49,3% / 1 777
- Enel (OP05-098) – 48,6% / 1 348
- Marshall.D.Teach (OP09-081) – 48,3% / 7 372
- Monkey.D.Luffy (ST13-003) – 48,0% / 1 703
Matchup táblázat
Végezetül álljon itt szokás szerint egy részletes matchup táblázat, ahol azt láthatjátok, miként teljesítenek a legnépszerűbb paklik a meta jelenleg meghatározó képviselői ellen.

Ne feledjétek, hogy Patreon tagként ti is közvetlenül hozzáférhettek a részletes adatokhoz a simen belül. A fentihez hasonló kivonattal azonban természetesen a jövő héten is jelentkezni fogunk, amint megjelennek a publikus adatok a TCG Match Making felületein.
Forrás: TCG Match Making
