Egy OP-09 lap mellett egy régebbi kártya is pontosítást kapott

Bővült az erratázott lapok listája.

A Bandai pénteken frissítette az “Errata Cards” szekciót a One Piece Card Game hivatalos weboldalán, a változásról pedig még nem ejtettünk szót itt a blog hasábjain, úgyhogy mindenképpen ki szeretnénk térni erre. Pontosabban ezekre, két módosításról van szó ugyanis.

Az első érintettről bizonyára sokan hallottatok, hiszen ez egy újonnan megjelent lap, a Special Muggy Ball (OP09-058). A kék event a szövege szerint visszaküld az ellenfél kezébe egy maximum 6-os költségű karaktert, a megfogalmazásba azonban a fordítás során hiba csúszott: a célpontot nem mi választjuk, hanem az ellenfél, ami igencsak jelentőset csökkent a kártya erején.

A PONTOS SZÖVEG
[Main] Your opponent chooses 1 of their Character with a cost of 6 or less and return to the owner’s hand.

A másik változtatás egy fokkal érdekesebb. Egyrészt egy korábbi kártyáról van szó, az érintett ugyanis nem más, mint az idei első kiegészítőben debütált Hyouzou (OP06-034). Másrészt pedig a pontosítást Japánra vonatkozóan már egy éve, a megjelenéskor bejelentették, nekünk azonban valamiért mostanáig kellett várnunk rá: a karakternek nem Fish-Man, hanem Merfolk típusa van.

Mindkét változtatás életbe lépett már, így mostantól ennek megfelelően játsszátok az érintett kártyákat, ha valamilyen okból pakliba kerülnének – szerencsére cseppet sem meghatározó lapokról beszélünk, így bonyodalom jó eséllyel nem lesz belőle.

Hozzászólás