Megálljt parancsoltak a Lucciknak a hétvége levezető versenyén

Ádám Levente nyerte a Collect King vasárnapi lokálját.

Akinek nem lett volna elég a szombati 70+ fős verseny (vagy egyszerűen csak nem tudott eljutni), az vasárnap délután is beülhetett egy kicsit kártyázni a 10 Minutesbe, hiszen a Collect King ismét lokállal várta a játékosokat. A 11 fős mezőny az alábbi Leadereket szállította:

  • 3 Donquixote Doflamingo (OP01-060)
  • 3 Rob Lucci (OP07-079)
  • 1 Marco (OP08-002)
  • 1 Monkey.D.Luffy (ST10-002)
  • 1 Vinsmoke Reiju (OP06-042)
  • 1 Gecko Moria (OP06-080)
  • 1 Smoker (OP02-093)

A nemzetközi és a magyar meta két megbízható szereplője, Doffy és Lucci ezúttal sem maradtak otthon tehát, a résztvevők több mint a fele velük próbálkozott, rajtuk kívül pedig ötféle egyéb Leader volt a mezőnyben.

A négyfordulós verseny Ádám Levente győzelmét hozta, akinek szombaton még meg kellett elégednie a második hellyel, ezúttal azonban már nem talált legyőzőre, megszerezve Marco első hazai győzelmét. Mögötte a 3-1-es helyeken a három Rob Lucci zárt kézenfogva, a kék Doffyknak tehát ezúttal nem volt erős napja.

1. Ádám Levente (12) – Marco (OP08-002)
2. Györki Dávid (9) – Rob Lucci (OP07-079)
3. Döme Tamás (9) – Rob Lucci (OP07-079)
4. Nagy Dániel (9) – Rob Lucci (OP07-079)

Gratulálunk a helyezetteknek! Az első négy helyezett paklilistáját lent láthatjátok.

Hozzászólás