Másolni könnyű – de vajon mennyire célravezető?
Cikksorozatunk első részében a funkcionális arányokról, a második részben pedig az ideális managörbéről értekeztünk, és bár rengeteg tanácsot megfogalmaztunk, joggal merül a kérdés: oké, de miért fontos mindez, amikor tele vannak a különféle felületek (többek között ez a blog is) kész paklilistákkal? Nos, éppen ezt az aspektust fogjuk vizsgálni most a harmadik, befejező felvonásban.
A Közös Tudat ereje
A nemzetközi szinten játszott TCG-k esetében óriási fegyvertény, hogy bődületes mennyiségű információ és statisztika áll rendelkezésre, melyek objektív, tényszerű támaszt tudnak adni a megérzésen, de jobb esetben is csupán személyes tapasztalatokon alapuló gondolatokkal szemben. Leegyszerűsítve: nagy mintán nemcsak az rajzolódik ki jobban, hogy mik a jó paklik, hanem az is, hogy miként kell azokat összerakni. A One Piece Card Game ilyen szempontból még egy extra csavart is tartogat, hiszen Japánban egy szettel korábban tart a játék, így nyugatra kis túlzással “megoldott” meta érkezik mindig – később azért ki fogunk térni arra, hogy ez nem feltétlenül igaz. (“Solved” metának nevezzük azt, amikor már egyértelműen beálltak az erőviszonyok egy adott játékkörnyezetben.)
Az információ tehát adott, ez nem kérdés, ilyen tömény adathalmazt azonban jól is kell tudni feldolgozni. Decklistákkal márpedig tele az internet, legyen az a Facebook, a Reddit vagy éppen az erre szakosodott weboldalak, az információkat pedig tudni kell jól feldolgozni, és leszűrni, hogy milyen relevanciája van azoknak. Amikor találunk egy paklilistát, akkor kapásból fel kell tennünk egy sor kérdést. Rendes online/offline versenyen használt paklilistáról van szó, vagy csupán némi SIM-ezés, esetleg theorycrafting eredménye a lista? Ha igen, milyen versenyről van szó? Egy nagy regionalről vagy egy 10-15 fős lokálról? Milyen eredményt értek el vele és hány fordulóból? Nagyon fontos, hogy kontextusba tudjuk helyezni az előttünk lévő 50 lapot – könnyen belátható, hogy egy 1000 fős Regional versenyen elért 8-2, de még 6-4 is valószínűleg relevánsabb eredmény, mint a 8 fős perui lokálon (valós példa, nem a dél-amerikai közösség ellen szól) abszolvált 3-0. Szóval ne dőljetek be elsőre a YouTube-on szembejövő “Undefeated random off-meta Leader” videóknak, hanem járjatok utána, hogy miről is van szó valójában. Íme két oldal, ahonnan viszonylag bátran tudtok szemezgetni:
Ha sikerül kiválasztani a bizonyítottan eredményes paklit, még nem dőlhetünk hátra, hiszen meg is kell azt értenünk. A 4-es playset és az 50-es paklikorlát azt jelenti, hogy akár 13 féle lap is elég lehet egy One Piece-pakli összeállításához, és a 13 legjobb lapot mindig könnyebb megtalálni, mint mondjuk a 20 legjobbat. Ettől függetlenül simán találni olyan összeállításokat, amik 20, vagy extrém esetben ennél is több fajta lapot használnak, az 1-2-3 darabok mögött pedig mindig áll egy megalapozott döntés. A mennyiség függhet például attól, hogy az adott kártya hányféle szituációban, a játék melyik szakaszában hasznos, van-e counter értéke, de lehet “tech” lap is, ami kifejezetten egy másik (tipikusan népszerű, esetleg mumusnak számító) paklit céloz.
Leginkább ez az a pont, ahol kijön a pakliépítési skill jelentősége. Azok, akik a nulláról indulva, maguktól is szoktak paklikat építeni, jó eséllyel sokkal könnyebben megértik más deckek működését is, illetve a mennyiségek mögött húzódó gondolatokat is. Ezért nem szabad csak és kizárólag a netdeckelésre hagyatkozni – gondoljunk csak bele, miért lennénk előnyben másokkal szemben, ha egy bárki számára elérhető listára hagyatkozunk, és semmi többre?
Főzőcske, de okosan!
Korábban már említettem, hogy a One Piece esetében tálcán, metástul jönnek az új kiegészítők, de ez sem feltétlenül igaz. Egyrészt volt már példa arra, hogy egy tiltás vagy nerf alaposan átírta a korábban kialakult erőviszonyokat, másrészt a japán meta sem mondható száz százalékig reprezentatívnak. Elég csak a közelmúltból szemezgetni: az ST-14-ben megjelent fekete Luffy jó eredményei például egyáltalán nem látszódtak ennyire élesen, mint ahogy a újvonalas piros “Zoo-ro” deckek is az európai metában robbantak be jobban. Mindig van tehát tér a kísérletezésre.
Mint mindent, ezt is érdemes persze ésszel csinálni. Az, hogy egy deckkel semmiféle jegyzett eredményt nem értek el, az az esetek többségében tényleg azt jelenti (pont a nagy minta miatt), hogy nincs benne elég kraft, és nem azt, hogy nem próbálgatta senki. Ne gondoljuk tehát naívan, hogy majd mi jól “megfőzzük” a metát egy zöld-kék Sanjival vagy valami hasonló “mesedeckkel”. Kreativitásra ugyanakkor a lapkészlet folyamatos bővülésével egyre többször van tér. A multicolor Leadereket például metáról-metára érdemes alaposan felülvizsgálni, ezekben ugyanis jóval nagyobb potenciál van a különféle kombólehetőségek miatt. De a háttérben bujkáló egyszínű Leadereknél is fel lehet tenni a kérdést, hogy miért nem voltak eredményesek az elmúlt időszakban, és érkezett-e esetleg olyan lap, ami ezt a problémát valamennyire képes lehet feloldani.
Egy szó mint száz: a netdeckelés egy szükséges rossz, amivel mindenkinek élnie kell, aki eredményes szeretne lenni a kompetitív közegben – legyen szó akár a jó lista megtalálásáról, akár a környezet alapos feltérképezéséről. A paklik működésének tényleges megértése azonban szintúgy elengedhetetlen, ami miatt igenis szükséges a pakliépítési készségek minél mélyebb elsajátítása. Aztán ki tudja: lehet, hogy te leszel a következő, aki talál valamit, amivel meglepetést lehet okozni – ha más nem, lokál környezetben!
OPTCG.hu 