Így tuningold az új startereket – BLACK Smoker

Nagyot fordult a világ az Öreg Dohányossal.

Megjelentek a legújabb One Piece Card Game kezdőpaklik, szám szerint 6 féle [ST-15]-[ST-20], ami remek beugrási pont egyben a játékba az újoncok számára. Új cikksorozatunkban elsősorban nekik igyekszünk segíteni, végigmenve a frissen megjelent Starter Deckeken, és megnézve, milyen módon lehet őket továbbfejleszteni.


A hat új kezdőpakli közül a fekete egyértelműen a legérdekesebb olyan szempontból, hogy amikor az OP02-vel az első új szín bejött a játékba, akkor Smoker egy használt, de messze nem kiemelkedő Leader volt a metában. Most, lassan két évvel később ellenben (kis túlzással) minden a feketéről szól a One Piece-ben: egyértelműen a leguniverzálisabb színről van szó, köszönhető a rengeteg erős kontroll lapnak, illetve a (vélhetően) továbbra is erősen watchlistes Gecko Moriának. Jól mutatja ezt, hogy Smoker már rég a feledés homályába merült, más fekete (vagy részben fekete) Leaderek ellenben sorra nyerték a versenyeket azóta, és teszik azt jelenleg is.

Ez azonban még nem jelenti azt persze, hogy nincs erő az Öreg Dohányosban, csupán nem kapott érdemi supportot – pedig a képessége egyáltalán nem elhanyagolható. A costcsökkentés esszenciális funkciója a fekete deckeknek, ezt jól tudjuk, mint ahogy az is jókora előny, hogy 1 DON!! befektetésével 7000-et üthetünk a Leaderrel, ha jól sakkozunk, ami szintén segíti az asztal kordában tartását. Na de mit érdemes megtartani, és mit érdemes jobbra cserélni a Starter Deckben található lapok közül? Ezt fogjuk most szokás szerint megnézni.

Tashigi (ST19-003): A kezdőpakli Leader-lockolt sztárja, aki lényegében az ST-14 Sanji egy még jobb változata. Már magában is le tud szedni egy 4-es testet, de Smoker képességével (vagy bármi más csökkentéssel természetesen) együtt már 5-öset is, ráadásul nem K.O-zik, hanem trash-el, így szépen megkerül egy csomó zavaró effektet is. Ja, és még counter értéke is van. Az egyik legfőbb érv Smoker mellett ez a kártya.

Sengoku (ST19-002): Ő is Smoker mellett tud leginkább érvényesülni jelenleg, az általa nyújtott tripla minőségi lapelőny brutális extra konzisztenciát biztosít a paklinak, hiszen még mélyebbre áshatunk a pakliba, miközben eldobáljuk neki a szemetet.

Brannew (OP03-089): Már ennyiből is látszik, hogy erősen Navy-based lesz a paklink, így természetesen nem maradhat ki a deckből a kapcsolódó keresés sem.

Ice Age (OP02-117): Nem nagyon van olyan fekete deck, amiből ki lehet hagyni, hiszen még a legnagyobb testeket is range-be hozza a leszedéseink számára.

Tsuru (OP02-106): Kereshető 2K counter, olcsó és hasznos alternatív funkcióval, ha éppen a plusz 2 csökkentés hiányozna az örömhöz.

Koby (OP02-098): Az elmúlt időszakban nem nagyon jutott szerephez, most azonban – főleg Doffy és a sok 4-es karakter miatt – ismét elő lehet venni. Igaz, hogy két lapból old meg valamit, és legalább egy Leader képesség kell még mellé, de utána valamennyit még tud dolgozni a boardról is, amivel vagy így, vagy úgy, de vissza fogja hozni azt az egy lapot, általában 1 csatolt DON!! befeketetéssel.

Ők voltak tehát azok a lapok az ST-19 Starter Deckből, amiket bátran használhattok. Nézzük, hogy milyen egyéb kártyákkal lehet a leghatékonyabban felhúzni a decket!

Brook (EB01-046): Olcsó leszedés, amit minden körben elsüthetünk, így aztán az ellenfélnek mielőbb foglalkoznia kell vele, különben nagy pusztítást okoz. Igaz, hogy kell bele invesztálnunk még további costcsökkentéseket, de nem nehéz kimatekolni, hogy ez megéri az extra lapbefektetést.

Hina (ST06-008): Ő máris egy olyan costcsökkentés, ami önmagában közelebb hoz bennünket a boldogsághoz, ráadásul még 5000-es is. Nem csak kézből fogjuk ráadásul hasznát venni, de ne rohanjunk ennyire előre…

Kuzan (OP02-096): Brook kedvenc játszópajtása – kár, hogy ritkán jutnak el odáig általában, hogy csináljanak is valamit együtt. Ez persze olyan szempontból jó, hogy az ellenfélnek egy cantrip lapot kellett megoldania, így aztán nagy szerepe van a lapelőny kiépítésében. Ha pedig egyszer el tud menni swingelni is, onnantól már jó eséllyel nagyon sok hasznot hozott a konyhára.

Borsalino (OP02-114): A játék talán legjobb korai blockere, hiszen gyönyörűen véd bennünket a korai 5000-es swingektől, és még K.O.-zni sem lehet könnyen. A kéknek rá is van pár megoldása persze, de minden más szín ellen szinte biztosan hasznos lesz.

Rebecca (OP06-091): Egyszerre védekező és kombó lap, amivel igen komoly manacsalást vihetünk véghez. Az On Play effekttel bíró 3-dropokkal a legjobb (nocsak, volt is már három ilyenünk!), amiket lényegében ki is tud játszani a trash-ből, tehát +1 mana befektetésével kaptunk egy blocker karaktert is, de nem rossz olykor visszavenni egy 2K countert sem, közben pedig kitenni kézből egy Brannew-t. A játék egyik legtöbb lehetőséget tartogató lénye.

Sabo (OP04-083): Újabb megkerülhetetlen fekete lap. Hiába fedi már le a cycle funkciót elég jól Sengoku, Sabo egyszerűen egy olyan “csomag” a blocker kulcsszóval és az egykörös védelemmel, amit nagyon nehéz kihagyni – főleg a többi fekete ellen.

T-Bone (EB01-049): Kelleni fog még 2K counter, T-Bone pedig több mint ideális, hiszen ha nagyon nincs más, vele is le tudunk szedni, és még ütögetni is tud utána.

Tashigi (ST06-006): Még egy Navy 2K counter, amivel egy-egy szituációban be tudjuk tömködni a funkcionális lyukakat, csak itt most épp nem a leszedés, hanem a costcsökkentés oldaláról.

Gecko Moria (OP06-086): A játék legdurvább value lénye, akivel az értéke kétszeresét is simán ki tudjuk csalni a boardra. Ez leginkább Rebeccával kombózva fog megvalósulni, de egy Kuzan visszarakása is kellemetlen tud lenni az ellenfélnek, ha kicsit már kiürültek a játékosok. Játsszátok, amíg nem nerfelik! (És egyébként közel sem biztos, hogy fogják…)

Issho (OP03-078): Iszonyatos módon meg tud büntetni sok decket – a lapelőnyre gyúró ellenfeleket a random (!) dobatással, a széles boardokat pedig a globális csökkentéssel, amibe aztán szépen dobálgathatjuk bele a Brookokat meg a többieket.

A névsor rengeteg egyéb lappal folytatódhatna még, hiszen ahogy mondtam, a feketének óriási merítése van jelenleg, így a lenti lista szokás szerint amolyan kiindulási alap tud lenni, a mostani metát figyelembe véve. Ami lényeges még, hogy kezdőbb játékosoknak sok gyakorlást igényel a deck: egyrészt a kontroll paklik kezelése mindig nehezebb a reaktív jelleg és a még több döntés miatt, másrészt az olyan kombósabb lapok, mint a Rebecca vagy a Gecko Moria rengeteg extra elágazást tesznek a meccsbe. A beletett munka ugyanakkor biztosan kárpótolni fog eredmények formájában – jó kísérletezést mindenkinek!

Hozzászólás