Építsünk az új Leaderekre! (OP-08) – Charlotte Pudding

Avagy jöhet a negyedik körös Big Mom!

Cikksorozatunk következő felvonásában arra a lapra kerül sor, amely talán a legnagyobb reflektorfényt kapta az OP-08 megjelenése óta az új Leaderek közül, ez pedig nem más, mint Charlotte Pudding, aki egy igencsak izgalmas lila-sárga kombinációt tartogat számunkra.

A lila szín mindig is a rampelésről szólt, a sárga pedig nincs híján az erős nagy dropoknak, ha pedig mindezt kombináljuk a Big Mom Pirates típussal, akkor máris kész a baj – mármint nem nekünk, hanem az ellenfélnek, hiszen idejekorán meglephetjük őt néhány 10-es Linlinnel és egyéb finomsággal. A második körös plusz DON!! a Leader képességének köszönhetően garantált, így ilyen szempontból kicsit hasonlít a lila Luffyhoz, a további rampelés viszont már igényel némi extra melót – szerencsére bőven vannak olyan lapok, amik ezt elősegítik. Első körben lássuk azokat a kártyákat, amik segítenek nekünk minél hamarabb elérni 10 DON!!-ig!

Charlotte Flampe (EB01-056): A sárga szín rengeteg helyre kötelező 1-dropja (ami nem mellesleg 2K counter is) ide is hibátlan lap, hiszen felvehetjük vele az egyik felfordított life cardunkat. Ez azt jelenti, hogy ha az ellenfél ütött korábban (amit mi természetesen beengedtünk), akkor már mehet is az újabb ramp!

Viola (EB01-052): Az ő esetében még abban sem kell reménykedni, hogy az ellenfél kisegít bennünket, hiszen fixen visszafordítja a life cardokat, utána pedig blockerként segít bennünket. A másik képessége már kevésbé hangsúlyos, de néhány matchupban azért hasznos tud lenni, ha rampelni már nem tudunk – ha más nem, ad egy kis infót.

Charlotte Katakuri (OP08-063): Hasonló elven működik, mint Flampe, annyi különbséggel, hogy ő egyet fixen tud rampelni (ráadásul aktív DON!!-t), és ha utána még a Leader képességet is tudjuk esetleg használni, akkor még páratlan curve-ről is el tudunk jutni 10 DON!!-ig a negyedik körre (1, 3 –> 4, 6 –> 7 –> 8, 10), ami komoly fejtörést tud okozni az ellenfélnek.

Ms. All Sunday (OP04-064): Még egy karakter, aki abban segít bennünket, hogy idejekorán megérkezzünk maximális DON!!-ra, ráadásul ő lapelőnyből csinálja a dolgát. A játék későbbi szakaszában a triggerből potenciálisan megérkező extra test is hasznos tud lenni a finisheléshez.

Zoro-Juurou (OP05-067): Nem árt, ha a nagy rampelések közepette a második körben azért valami közepesen releváns testet is le tudunk tenni az asztalra. Az ellenfél megpróbálhatja persze körbejátszani azzal, hogy nem üt, de egyrészt ennél a paklinál az idő (legalábbis a legtöbb matchupban) nekünk dolgozik, másrészt pedig nagyon könnyen tudunk találni mellé Flampét, ami rögtön be tudja kapcsolni. Utána általában el is fog hullani, de addigra már megtette a dolgát, és legalább addig is foglalkoztak vele.

Edward.Newgate (ST13-004): Mostanság kezdett be-bekerülgetni a sárga deckekbe bajusz úr ezen alteregója, aki lényegében a 6-os Katakuri alternatívája. Vele szintén garantáltan megoldható, hogy lefordítva legyen a felső két life cardunk, ráadásul a sorrenden is variálhatunk, aminek bőven lesz jelentősége a későbbi lapoknál.

Ezek voltak tehát a rampelések és a life card manipulálások. Látható, hogy elég megbízhatóan képesek leszünk felfelé csalni magunkat a managörbén – nézzük, milyen nagy dropokkal tudjuk ezt jól kihasználni!

Charlotte Linlin (OP03-114): Sok magyarázatot nem igényel a lap, hiszen vákuumban nézve talán a játék legerősebb 10-dropjáról beszélünk. Ha különösebb veszélyérzet nélkül el tudunk jutni odáig, hogy elkezdjük őket szép sorban kipakolgatni, akkor lényegében garantált a győzelem, olyan szintű erőforrásfölényünk lesz.

Portgas.D.Ace (OP07-119): Újabb sárga 10-drop, aki segít visszatölteni kicsit a megfogyatkozott life poolunkat. Valószínűleg ő a végjátékban jut inkább nagyobb szerephez (hacsak nem volt nagyon agresszív az ellenfél), hiszen ha a rush képességet nem tudjuk kihasználni, akkor kissé lassúcska.

Charlotte Linlin (OP08-069): Még egy kis gyógyulás, aki egyben hatalmas tempo swing is, hiszen úgy teszünk ki egy nagy testet, hogy közben valamit el is távolítunk az ellenfél boardjáról – ráadásul a K.O. elleni védelem sem ér ellene semmit. Igaz, hogy az ellenfél is gyógyul, de lesz bőven mivel felőrölni őt ezután, meg hát infónk is van arról, hogy mire számítsunk – nem véletlen, hogy a leguniverzálisabb lila lap lett az új szettből.

Végezetül lássuk a kiegészítő kártyákat, hiszen – ahogy minden pakli – ez a deck is elbír némi támogatást az alap gerinc mellé.

Charlotte Pudding (OP03-112): Látható, hogy jó néhány kulcslapunk Big Mom Pirates típusú, így nem követünk el túl nagy hibát azzal, ha játszunk a kereső Puddinggal, a korai körökben általában amúgy is lesz egy-két felesleges DON!!-unk, amit így a kezünk optimalizálására tudunk költeni.

We’re Going to Claim the One Piece!!! (OP07-077): Még egy kis keresés, és bár olyan szempontból picit gyengébb, hogy testet nem hagy maga után, cserébe ő triggerből is tud sülni, amivel DON!!-t spórolhatunk. Illetve ez 5 lapot néz, nem 4-et, ami azért nem mindegy.

Capone”Gang”Bege (OP04-100): A sárga szín egyik leggyűlöltebb triggerje, ami emellett még 2K counter is, hiszen teljesen keresztbe tud tenni egy megkísérelt finishelésnek. Newgate-tel ráadásul simán be tudjuk rakni alulra, ha kell, hogy igazán fájjon az ellenfélnek.

Charlotte Brulee (ST07-007): Hasonló funkciójú lap, de ő a játék korábbi szakaszában is hasznos trigger, illetve ha úgy van, akár kézből is tud érkezni – a nagy dropok mellett nagyon zavaróak tudnak lenni a pici blockerek. A Big Mom Pirates arányt is javítja, ami nem elhanyagolható.

Franky (OP07-107): Ő elég későn tud csak kiugrani triggerből, de miután egy 2K counterről van szó, ezért elég kevés olyan spot van, ahol nem örülünk a felbukkanásának.

You’re the One Who Should Disappear. (OP06-115): Bege mellett másik a rettegett “utolsó trigger” kártya, őt is nagyon szívesen fogjuk pakolgatni Newgate-tel. Amúgy pedig nagy szükség van belőle a 4 darabra, hiszen a sok nagy drop hátránya, hogy vannak bőven counter érték nélküli lapjaink, így viszont lesz minek eldobálni őket.


Bár már benne vagyunk jócskán az OP08 metában, igazán kiforrott irány még nincs a paklit illetően: a ramp lapokról, a nagy dropokról és a támogató kártyákról sincs egyértelmű konszenzus, legyen szó akár az arányokról, akár a konkrét lapokról. Úgyhogy szokás szerint azt tudjuk tanácsolni, hogy a lenti listát vegyétek kiindulási alapnak, és bátran változtassatok rajta ízléseteknek, játékstílusotoknak, illetve tapasztalataitoknak megfelelően. Jó kísérletezést!

Hozzászólás