Market Watch – Így teljesített az első hetekben az OP-08

Megnéztük, hogyan változtak az új lapok árai a megjelenés óta.

Három hete jelent meg a legújabb One Piece Card Game kiegészítő, a Two Legends, így van már mintánk arról, hogy hogy fogadta a piac, mik az első tapasztalatok a szettről.

Bontatlan termék

Az OP sealed termékek piaca az idei évben nagyon nagyot változott a tavalyihoz képest. Tavaly év végén volt a legrosszabb a helyzet a piacon az Awakening of the New Era [OP-05] szettnél, amikor is a kiadó bejelentette, hogy egy helyett három manga és egy aláírt Oda lap is helyet kap a készletben, ami brutálisan felverte az árat: a másodlagos piacon két és félszer annyiba került a termék, mint az ajánlott fogyasztói ár. Hiába érkezett több print run, a spekulánsok/befektetők nagy mennyiségben vásárolták ezt a boltoktól, akik kis mennyiségben kaptak csak belőle, így aki nem volt elég gyors, az hoppon maradt. A Wings of the Captain [OP-06] és a 500 Years into the Future [OP-07] első szállítmányainál még kis túlzással versenyt kellett futni az idővel, aki nem volt elég gyors, szintén lemaradt róluk, de itt már látszott, hogy a kiadó sokkal nagyobb mennyiségben, több print runban nyomja ezeket a szetteket (és a második is viszonylag gyorsan követi az elsőt, nem kell már kapkodni, vagy félni a lemaradástól), és pontosan ez látszik a Two Legends [OP-08]-nál is. Már a megjelenés előtt a pre-sale időszakban (amikor még csak felrakják az eladók a készletüket valamilyen felületre, pl. Cardmarketre) is sokkal több eladó display került fel, mint korábban, jelenleg több mint 3300 eladó példány van fent belőle. Ennek egyszerűen az az oka, hogy az eladók a túlkínálat miatt folyamatosan egymás alá ígérnek, ezzel lenyomva a display másodlagos piaci árát. A legolcsóbb boxok már 70 EUR-tól elérhetőek, persze ezek nem tudni, hogy milyen case-ekből vannak, AA leader esetleg manga mentesek, de látszik, hogy ha nincs kiemelkedő érdekesség, akkor a boxokat nem árazza már túl magasan a piac. De ez azt jelentené, hogy nem jó a szett? Korántsem!

A manga

Úgy gondolom, hogy minden szett igazi húzóereje a manga lap. A mangák a játék legritkábban bontható lapjai, 6 case-enként, vagyis 72 displayenként mindössze egyetlen darab esik belőlük, igazi kuriózumok, komoly gyűjtői, több száz eurónak megfelelő értékkel is bírhatnak. A megjelenéskor az előző szett mangái 1000 euróról indultak, erősen megcharge-olták az eladók azt, akik a nulladik pillanatban már szerettek volna ilyen lapot birtokolni. A mostani szett mangája, Silvers Rayleigh az előzőekhez képest sokkal alacsonyabbról, 500 euró környékéről indult, és ez alatt a három hét alatt beállt “sogekingi” magasságba, 248 eurós trendre, ami valljuk be, igencsak alacsony ár – megjegyzem, hogy a felezés nagyjából reális az eddigiek alapján. Mennyiségre nincs belőle sok a piacon, mindössze 101 darab elérhető a cikk írásának pillanatában, tehát a ritkaságra nem lehet panasz, és maga a lap is egészen rendben van, próbálgatják mostanában több deckben is. Ami talán az árat lefelé nyomja, hogy nem annyira népszerű a karakter, mint egy Monkey.D.Luffy, Boa Hancock vagy Roronoa Zoro, így egy bizonyos gyűjtői réteg nem feltétlenül ragaszkodik majd ehhez a kártyához. Én először nem hittem volna, hogy mekkora rajongótábora van egy-egy karakternek, de döbbenetes látni azt, hogy milyen kultusza van a főszereplőknek. Személyes véleményem, hogy a manga ez alá az ár alá már nagyon kis sansszal fog csak menni, hiszen brutálisan kis eséllyel esik, és látok is benne potenciált, hogy ha megjelenik az Emperors in the New World [OP-09], az húzhatja magával megint az egész piacot felfelé (érdemes megnézni, hogy az OP-03 és OP-04 szettek nem voltak túl népszerűek, azonban az OP-05 az egész piacot berobbantotta).

Az alter altok

Ebbe a kategóriába sorolnék minden egyéb különlegességet, ami nem sima lap kategória, tárgyaljuk tehát az SP-ket és TR-lapokat is. A Treasure Rare lapok drop rate-jéről még mindig nincs pontos infónk, ami azért furcsa, mert már a harmadik szett jelenik meg ezzel a különlegességgel. A mostani szett TR lapja 07-ben debütált “robbantós” Luffy: ez a kezdeti 46 eurós árról 25-re zuhant pár hét alatt (pánikra semmi ok, a Nami és a Trafalgar Law is ennyire állt be, igaz, hosszabb idő alatt), az SP artoknál (amiknél a drop rate elvileg nem változott, 6 displayenként esik egy darab) viszont felhívnám a figyelmet a Gecko Moria rallyra, ami most 40 eurós mélységből indult meg rohamtempóban felfelé, és lassan a 65 eurót súrolja, gyönyörű 50 százalékos növekedése pedig a következő starterekkel nem kicsit megerősödő Donquixote Doflamingo decknek köszönhető elsősorban. A többi SP-re nagyjából a fent tárgyalt kezdeti állapothoz képesti felezés jellemző. A hagyományos altok közül – ahogy azt már megszokhattuk – a Leaderek a kiemelkedőek: a szett legdrágább alter artja a jelenleg a 41 eurón álló Charlotte Pudding. Bár erős próbálkozások vannak a paklival, azonban valahogy az OP-08-as metába nem tudott igazán besimulni – igaz, hogy óriási potenciál és erő van az ingyenes rampben, a Roronoa Zoro deckek meglepetésszerű feltámadása, illetve a single targeteket könnyen megoldó deckek dominanciája miatt jelenleg inkább lefelé fog mozogni, mint felfelé. Érdemes azonban megfigyelni a legdrágább nem-Leader altot, Jacket, ami a kiegészítő legerősebb kártyája lett, jelenleg stagnál 26 euró körül, itt azonban még számíthatunk szerintem további emelkedésre, ha az ST-14 Monkey.D.Luffy behúz pár nagyobb versenyt.

Secret Rare, Super Rare és Rare lapok

Elérkeztünk azokhoz a ritkaságokhoz, ami nem feltétlenül a gyűjtőket célozza, hanem a játékosokat. Most is két Secret Rare lapot tartalmaz a szett, az egyik a fent már tárgyalt Silvers Rayleigh, akiben úgy néz ki elég nagy fantáziát látnak a játékosok, felfelé mutat az ő grafikonja is, jelenleg 18 euró körül trendel. A másik azonban sajnos nem igazán sikerült jól, Kaido & Linlin alig karcolja az 5 eurós értéket. Maga a lap szerintem amúgy elég izgalmas, azonban a jelenlegi metában még a 10 costos single targeteket is elég könnyű megoldani, így várhatóan amíg az Ice Age minden fekete pakli része, addig nem jósolok neki nagy jövőt sajnos. Az OP-08 több érdekes Super Rare-nek is helyet ad, a legdrágább jelenleg a 5 euró körül trendelő, és fent már tárgyalt Jack – jelenleg stagnál, tartja az árát, és szerintem itt a következő időszakban túl nagy esésre nem lehet számítani, hiába van belőle sok a piacon, brutális staple. A kiegészítő legérdekesebb lapja – amin én is a legtöbbet agyalok nagyjából – a Black Maria, brutális ramp potenciál van benne, lehet rajta bőven gondolkozni. Jelenleg kevés lila pakli képviselteti magát a top competitorok táborában, azonban ez egy olyan lap, amin mindig érdemes rajta tartani a fél szemünket, szintén 5 euró körül trendel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára felfért egy sárga contender is Nami személyében, nagyon erős kártya, de úgy gondolom, hogy igazán nagy reflektorfénybe ő is az új starterek körül fog majd kerülni, 3 euró jelenleg az ára. A többi SR közül én kettőt emelnék ki, akiket muszáj legyűjteni. Charlotte Linlin szintén jelenleg lefelé mozdul (köszönhetően a lila deckek hátraszorulásának, illetve annak, hogy a Charlotte Pudding nem tudott konzisztensen top paklivá válni), azonban olyan tempó swing, amely garantáltan lesz még jó a későbbiekben, a nem leader-lockolt gyógyulások új kora kezdődött el vele. A másik pedig Tony.Tony.Chopper, a kártya, ami miatt az aggro deckek visszatértek a metába: jelenleg 1,5 euró, de várhatóan későbbi Animal lapok megjelenésével ennek a package-nek a legfontosabb darabja. Rare lapokból ebben a szettben nincs kiemelkedő árú, vagy olyan, ami kitüntetett figyelmet érdemel.

Így indul tehát az OP-08, kíváncsian várjuk, hogy a szezon végére mi hova áll majd be.

Hozzászólás