Avagy variációk az Animal Zoo deckre.

Az OP-08 egyik legizgalmasabb hatása, hogy kifejezetten használható lapokkal bővült az Animal típus, ami visszahozhatja a meta vérkeringésébe a mostanság kissé háttérbe szorult piros színt. Pontosabban nem is kell feltételes módban beszélnünk, hiszen a Roronoa Zoro deckek megerősödése már az első egy-két hét alapján is egyértelműen látszódik, ám aki nem a piros Leaderrel szeretne próbálkozni, annak akad egy új alternatíva is a piros-zöld Tony Tony.Chopper képében.
A két Leader jellegre meglehetősen hasonló, hiszen itt is a karaktereinket erősíthetjük. Itt ráadásul DON!!-t sem kell csatolnunk, ráadásul két színből is válogathatunk, hátrány azonban, hogy legfeljebb 3 karakterünket erősíthejük, és azok közül is csak Animal és a Drum Kingdom típusúakat – meg persze csak 4 Life-fal kezdünk. Ezzel adja is magát, hogy milyen lényekre kell fókuszálnunk – nézzük első körben őket!
Tony Tony.Chopper (OP08-007): Az agresszív piros deckek új, megkerülhetetlen sztárja. Kijátszása körében rögtön előránt nekünk egy plusz testet, utána pedig azonnal foglalkoznia kell vele az ellenfélnek, különben további lapelőnyhöz juttat bennünket. Ő az, akit mindenképpen kint szeretnénk látni a játék elején.


Tony Tony.Chopper (EB01-006): Az előző lapból már láthatjuk, hogy minél több 4000-es Animal testtel szeretnénk játszani, ez a másik Tony pedig több mint ideális. Blockerként bevédi a cimboráját, vagy ha kell, megy ő is útni, miután a Leader felbuffolta. A gyengítő képessége kevésbé lényeges, de lesznek azért spotok, ahol nagy hasznát vehetjük (például ha át kell mennünk egy 8-as Kiden).
Tony Tony.Chopper (OP04-010): Akad itt még Tony, ne féljetek! Ha esetleg belőle sikerül kitenni egyet a könyves Choppyval, akkor érkezhet is mellé rögtön még egy test, így pillanatok alatt eláraszthatjuk a boardot. De a később kitárgyalásra kerülő eventtel is kombózva is szépen meglephetjük az ellenfelet.


Robson (OP08-013): Újabb karakter, aki hibátlanul illeszkedik a statok és a típus alapján. Nem egy túl okos példány, de ha kell, akkor azonnali agressziót is biztosíthat a rush képességgel, ami mindig nagy segítség, hiszen bővíti ezáltal a tárházunkat, amire az ellenfélnek is fel kell készülnie.
Hiking Bear (OP08-010): 2K counter, akit bizony kijátszani sem rossz, hiszen 1 DON!! befektetéssel +2000-et üthetünk, az ilyen mikro buffok pedig nagyon sokat számítanak egy aggro paklinál.


Tony Tony.Chopper (OP02-034): Még egy 2K counter. Ő már kevésbé hasznos az asztalról, de ha kell, esetleg be tud forgatni valami kisebb blockert – még ha ezek mostanság nem is túlságosan jellemzőek.
Ők voltak tehát azok az Animal karakterek, akikre támaszkodni fogunk. Nézzük, milyen lapok támogatják még a koncepciónkat!
Nami (OP01-016): Ahogy látható, több karakterünk is viseli a Straw Hat Crew típust az Animal mellett (és lesznek egyéb ilyen lapjaink is), így hát adja magát, hogy játsszunk a One Piece Card Game talán legikonikusabb keresőjével.


Dr.Kureha (OP08-015): Még egy olcsó searcher, kicsit más tartományból dolgozva. Összesen 6-nál többet nem érdemes beilleszteni közülük, és inkább rajta érdemes spórolni, mert ő csak a pakli gerincéből keres, a támogató lapokból nem.
Just Shut Up and Come with Us!!!! (EB01-009): Bár csak most értünk el idáig, valójában ez a pakli másik kulcslapja az új Chopper mellett. Óriási tempóelőny, hiszen 1 DON!!-ért kapunk egy 3-as karaktert, aki aztán a körünkben már mehet is támadni, ha pedig ez egy könyves vagy egy agancsos Choppy, akkor máris két karakter került az asztalra. A játék korai szakaszában ráadásul nem ritka, hogy csak egy swingje van az adott körben az ellenfélnek, így esélye sincs megtámadni a fektetve kirakott extra lényt, ha pedig többet is tud ütni, akkor nyilván érdemes vele kivárni az utolsót.


Brook (OP02-040): A deck másik lénybe épített “DON!!-csalása”, az imént említett két szarvaskomával párban igen durva vonatot képeznek.
Trafalgar Law (OP01-047): Szintén gyönyörű vonatozásokat csinálhatunk a jó öreg blocker Law-val, már pusztán egy passzív olvasós Chopper visszavételével és újból kirakásával is kellemetlen helyzetbe hozhatjuk az ellenfelet, de az olcsó keresőink visszavételével is szép kis tempóelőnyt szerezhetünk a játék egyik legrégebbi kombós karakterével.


Hody Jones (OP06-035): Megérkeztünk a finisher szekcióhoz, ebben a kategóriában pedig halpajtás jelenleg az egyik legjobb a játékban, hiszen nemcsak rush-olni tud, hanem el is fektet két blockert, ha kell, úgyhogy Sabók mögé bújva sem nyugodhat az ellenfél.
Roronoa Zoro (OP06-118): A pakli igazi nehézbombázója. Vannak lapok a deckben, amik segítenek abban, hogy lassan fulladjon ki a szarvashorda, de az elhúzódó játék azért nem nekünk áll jellemzően, így kell egy-két late game karakter, ami adott esetben pontot tud tenni a meccs végére. Márpedig ha Zoro kijön, akkor ott nagyon gyorsan alakítania kell valamit az ellenfélnek, különben kész a baj.


Diable Jambe (ST01-016): …főleg, ha még egy ilyet is kap, mert akkor szinte lehetetlen kivédenie az ellenfélnek a 3 nagy swinget, többek között emiatt is nagyon erős ez a piros-zöld színösszeállítás. De természetesen bármi másra csatolva is erős lap – ez az event az, ami miatt soha nem életbiztosítás 0 Life-ra menni a piros deckek ellen, hiszen ha van Diable Jambe, akkor a blockerek már nem segítenek.
A lenti lista jó kiindulási pontot adhat ehhez az új Leaderhez, de a mennyiségeken és az arányokon természetesen nyugodtan módosíthattok a tapasztalatok alapján. Jó kísérletezést mindenkinek!

