Two Legends (OP-08) lapelemzés – Black

Ötös skálán értékeljük az új kiegészítőben megjelenő lapokat.

Folytatjuk a frissen megjelent új One Piece Card Game szett, a Two Legends lapjainak értékelését. A cikksorozatban minden kártyát 1-től 5-ig pontozunk, méghozzá az alábbi szempontok szerint:

  • 5 pont – Nagyon erős univerzális lap / Önmagában versenyerőssé tesz egy koncepciót
  • 4 pont – Kötelező lap versenyerős koncepcióba / Több pakliba betehető univerzális kártya
  • 3 pont – A saját paklijában jól teljesíthet / Közepesen izgalmas univerzális lap
  • 2 pont – Nagyon ritkán felbukkanhat belőle egy-két darab a versenyasztalokon
  • 1 pont – Várhatóan nem fog bekerülni egyetlen deckbe sem

Következzen az ötödik rész a fekete lapokkal!


Ulti (2): A szettben jött egy lap, amivel kombózik (Page One, pont, mint a lilánál), de mivel ebből a deckből jóval nehezebb erős tempó decket építeni, ezért egyelőre ez a vanilla sem kap majd érdemi szerepet várhatóan.

Kaido (4): Mivel nehéz úgy fekete paklit építeni, hogy ne 4 Gecko Moriával kezdődjön, ezért a drága karakterek eleve kevesebb helyért kell, hogy megverekedjenek ennél a színnél. Kaido ettől függetlenül erős jelölt, hiszen egy Tempest Kickkel vagy egy Ice Age-dzsel párosítva lényegében bármit el tud tüntetni a boardról, miközben az ellenfelet is üríti egy kicsit. Az OP-09 megjelenésével pedig a nem On Play effekt is erősen fel fog értékelődni.

Queen (4): Egyszerű, letisztult keresés a megszokott séma alapján – jelenleg leginkább az új King mellé.

Guernica (1): Az erősebb, univerzálisabb K.O.-zások mellett ennek a lapnak esélye sem lesz pakliba kerülnie.

Sasaki (3): Jack és Animal Kingdom package mellé elég jó kis 2K counter, máshova azonban egy Tsuru mindig jobb választás lesz.

Sheepshead (1): Mini-Issho effekt egy mini karakteren. De minire nem adunk, úgyhogy ezt a kártyát is nyugodtan átlapozhatjuk.

Jack (5): A fekete deckek legújabb sztárja. A legjobban fekete Luffy mellett fog tündökölni, de a többi pakliba is kötelező lesz, hiszen nagyon nehéz megoldani, miközben vadul takarítja a boardot, és még egy kis filterezés is bele van építve, ha esetleg nem lenne elég ebből a funkcióból. Nem véletlenül a legkeresettebb lap az új szettből.

Jinbe (1): A fekete Luffys szinergiába próbál beilleszkedni, de nem nagyon fog tudni szegény. Tegyünk csak mellé egy Sanjit, aki ugyanennyiért azonnal megold valamit (akár még eggyel nagyobb karaktert is), kisebb feltétellel, és meg is kapjuk arra a választ, hogy miért.

Ginrummy (1): Még egy kis filterezés feketéből. Sajnos ő elég gyengusz, még feltétele is van – ha nagyon baj van, akkor ott lesz továbbra is erre a funkcióra a 4 Kalifa (meg nyilván a blocker Sabo), aki még a boardon is kellemesebb látvány (nem csak a dekoltázs miatt).

Scratchmen Apoo (2): Egy kis mínuszolás egy blockerbe építve, ami még ütni is tud. Egyelőre nem látom, hogy bárhol is lenne hely ennek a karakternek, de itt legalább kiad egy többé-kevésbé használható lapot a komplett csomag.

Duval (2): A 2K counter miatt jár csak neki a pontszám, mert ez a pici extra védelem, amit nyújt, nem igazán ér egy lapot (fekete Luffyban meg inkább rácsatoljuk a Leaderre azt az 1 DON!!-t).

Basil Hawkins (2): Ha éppen egy 7-es vanillával jönne ki az optimális mana curve, akkor most már hozzá is nyúlhatunk. Egyelőre azért nem leszünk rászorulva jó eséllyel.

Hamlet (1): Mivel nem igazán van használható lap, ami beleesik ebbe a tartományba (max 2-es SMILE), ezért egyelőre dán királyfi is pihenhet a mappák mélyén.

Who’s.Who (5): T-Bone után érkezett egy újabb 2K counter feketéből, ami nem mellesleg K.O.-zni is tud. Ráadásul még annál is jobb tartományból, igaz, itt már dobnunk is kell egy lapot, cserébe viszont kaptunk egy közel sem elhanyagolható triggert. Nehéz lesz megindokolni, hogy ne játsszunk vele, főleg, hogy CP is.

Page One (2): A már említett Page One, amely – lila társával ellentétben – lapelőnyből teszi be az extra testet a játékba, de ez a tempó vonal továbbra sem tűnik meggyőzőnek.

X.Drake (1): Tudunk adni neki egy kis extra védelmet… de miért akarnánk extra védelmet egy teljesen üres, 6000-es karakternek, amit simán le lehet ütni? A kontrollos fekete pakliknak egyáltalán nincs szükségük hasonlóra.

Imperial Flame (1): K.O.-zásból sosem elég, de ezt ennél sokkal sokoldalúbb kártyákból meg tudja már oldani a szín, counterként pedig semmi relevánsat nem fog levinni.

Iron Body Fang Flash (1): Ad egy kis extra védelmet egy nagy körre valamelyik karakterünknek, de ez is a “jelenleg nincs ilyen fekete deck” kategória. És nem is ezek miatt a lapok miatt lesz.

People’s Dreams Don’t Ever End!! (1): Gambling kedvelők előnyben! Az azért vicces, hogy egy Radical Beam majdnem ugyanezt tudja pirosból, mindenféle rizikó nélkül.

Heliceratops (1): A Leaderrel párban már akár egy 4-es karaktert is leszedhetünk, mindezt 3 DON!!-ért plusz 2 égetésért. Hát kinek ne érné meg ez a remek biznisz?


Folytatás a következő (és egyben utolsó) részben a sárga lapokkal – addig is írjátok meg nekünk kommentben, hogy ti mit gondoltok az új fekete kártyákról!

Hozzászólás