A nagy verseny másik döntősének is feltettünk néhány kérdést.

Az idei Nemzeti Bajnokkal, Makó Gergellyel tegnap már olvashattatok egy beszélgetést, de miként látta a versenyt a másik döntős, Csető Zsolt? Íme a vele készült interjúnk.

---

Egyed Dávid: Zsoltikám! Azt kell mondanom, hogy igencsak nagyot meneteltél a hétvégén, gratulálok a második helyhez! Ha jól tudom a verseny előtti napig még bizonytalan volt az indulásod a rendezvényen, miért döntöttél mégis úgy, hogy játszol a hétvégén?

Csető Zsolt: Köszönöm a gratulációt, Dévikém! Alapjáraton semmi pénzért nem hagynék ki egy Nemzeti Bajnokságot, de megmondom őszintén, a kezdetektől fogva eléggé szkeptikus voltam a rendezvényt illetően – éppen a magas nevezési díj miatt, arra számítottam ugyanis, hogy emiatt nem lesz akkora a létszám, ami méltó lenne egy ilyen tornához. Végül örülök, hogy nem is tévedhettem volna nagyobbat! Ami pedig a döntésemet illeti: mivel a kártyázás számomra elsősorban közösségi élmény, ezért úgy voltam vele, hogy ha kis csapatunkból többen is képviseltetik magukat, akkor nem leszek semminek az elrontója, és mivel az utolsó napokban már kezdtek összeállni a dolgok ilyen szempontból, ezért végül én is meggyőztem magam, hogy ott a helyem szombaton.

Így, hogy egyáltalán nem volt biztos a részvételed, készültél azért menet közben, és ha igen hogyan? Milyen paklira esett a választásod?

CSZS: Semmiképp nem akartam, hogy a felkészületlenségből adódó esetleges rossz eredmény aláássa a lelkesedésemet, ezért a versenyt megelőző hetekben már tudatosan készültem. Ilyen szempontból nem volt jelentősége annak, hogy indulok-e, vagy sem, mert a beletett munkaórák nem vésznek el, legyenek azok akár elméletiek, akár gyakorlatiak – később ugyanúgy lehet őket hasznosítani. Rengeteg paklilistát átnéztem és elemeztem, hogy a lehető legpontosabb képem legyen a metáról, szeptemberben pedig végre élőben is tudtam egy kicsit gyakorolni (sajnos ez sem volt triviális az elmúlt időszakban, a hétköznapi eventek most a trónörökös miatt kevésbé férnek bele), simeztem is természetesen, úgyhogy összességében tudtam annyit foglalkozni a játékkal, amit már komfortosnak éreztem. Megpörgettem több paklit is ebben az időszakban, de az “A-terv” igazából már a megjelenés óta az ST-14-es fekete Luffy volt, ami a kezdetek óta mozgatta a fantáziámat, és sokat agyaltam az optimális listán, hiszen a fekete szín annyira erős most, hogy ez egyáltalán nem triviális. Nyilván az “olasz meló” is sokat segített: komoly támpont, ha nálam sokkalta tapasztaltabb és sikeresebb játékosoktól tudok inspirációt nyerni, de valamennyi különbség azért volt a Liverpoolban látott listákhoz képest, én így éreztem komfortosnak a paklit a saját tapasztalatok alapján.

Egyáltalán nem mondható offmetának a deck amivel játszottál, pedig te azoknak a pakliknak vagy igazán híve. Nincs benned hiányérzet emiatt?

CSZS: Tény, hogy ennél pikánsabb választásaim szoktak lenni általában, de számomra ebben is volt már annyi íz, ami miatt egyáltalán nem volt hiányérzetem. Még nagyon új a deck, ami nemcsak annyit jelent, hogy az optimális lista sincs még “kifőzve”, hanem azt is, hogy az ellenfelek sem ismerik igazán, ami egy jelentős edge tud lenni. Ilyen tekintetben tulajdonképpen nem is volt olyan nagy különbség ez, illetve egy teljesen off-meta pakli között, mert itt is éreztem, hogy kényelmetlen a többieknek folyamatosan észben tartani, számolgatni, jelölgetni a költségeket. Volt amúgy egzotikusabb tervem is a versenyre egy zöld-lila Doffy képében, de mivel összejöttek a dolgok (sikerült összehozni egy olyan listát, amit komfortosnak éreztem, és a hiányzó lapokat is sikerült beszerezni), ezért végül egyértelmű volt, hogy a fekte Luffy lesz a nyerő.

Brutálisan hosszúra nyúlt a verseny, nagyjából fél 10 magasságában lett vége a délelőtt 11-kor kezdődő játéknak. Mennyire tudtál folyamatosan koncentrálni, fókuszban maradni?

CSZS: Érzésem szerint meglepően jól! Mostanában nem kifejezetten magas az átlagos kipihentségi szintem, péntek este is elég későn tértem nyugovóra, de szombaton ebből szerencsére nem érzékeltem semmit. Valószínű annak is köszönhető nagyrészt ez, hogy semmilyen extra nyomást nem helyeztem magamra, úgyhogy kifejezetten önfeledten tudtam játszani egész nap, amolyan “lesz, ami lesz” alapon, ami sokat segített. A végén azért már fáradt voltam én is persze, de közel sem úgy, mint mondjuk egy HKK Nemzeti harmadik napján. Valahol a negyedik-ötödik besült Brannew tájékán volt egy apró kihagyásom a döntőben, de összességében elégedett vagyok a játékommal, nagyjából 2-3 olyan döntésem volt a nap folyamán, amit utólag máshogy csináltam volna. A cél persze az, hogy ez legközelebb lehetőleg 0 legyen, de a felismert hiba (vagy legalábbis szuboptimális döntés) sokkal tanulságosabb, mint abban a hitben hazamenni, hogy mindent tökéletesen csináltál aznap, és csak a lapjárás tehet mindenről. Meg hát a One Piece-ben extrém sok döntési helyzet van egy-egy meccsen (részben ezért is szeretjük ennyire ezt a játékot), úgyhogy ilyen téren mindig van tér fejlődni még a legjobbaknak is – én pedig még az itthoni mezőnyben sem feltétlenül sorolnám magamat közéjük.

A második hely gyönyörű, de a dobogónak ez a foka azt jelenti, hogy az utolsó játékot elvesztetted. Milyen volt a döntő és hogy éled meg ezt az eredményt?

CSZS: Maga a döntő nem volt túlságosan maradandó élmény, a hosszú és izgalmas meccsek ellenére sem. A tétet élveztem, és G ellen is szeretek játszani, mert tudod, hogy nem fog random hibákat elkövetni, de még jobban élveztem volna, ha nem kellett volna mindkétszer kényszerpályán mozogni a szélsőséges húzásom miatt. A kártyában persze ez mindig benne van, ezért nem nagyon nyomasztottam magam ezzel, de nyilván rossz, amikor pont egy ütemmel később húzod be a várt lapot, vagy amikor 5 Brannew besül egymás után, ugye. 🙂 Az első még bosszantó, a harmadikon már csak mosolyogni tudsz, az ötödiket pedig már teljesen komolytalannak érzed, mintha megnyomták volna a “bocsi, de ma már nem nyerhetsz” gombot. Ez utóbbi az egyedüli, amiben hiányérzetem volt: szerintem ez nem igazán volt egy döntőhöz méltó összecsapás, de ez természetesen semmit nem vesz el G érdemeiből, sőt, pont jól rámutat arra, hogy ő hozta a konzisztensebb, kiforrottabb decket. Ami pedig a második helyet illeti: egyáltalán nem voltam csalódott. Amikor anno a HKK Nemzetiken harmadik lettem, mindkétszer az volt bennem, hogy nem cserélném el egy második helyre, mert jobb érzés győzelemmel távozni, de ezt az eredményt most semennyire nem éltem meg kudarcnak, mert az egész Top 8-at egyfajta jutalomjátékként fogtam fel. Sokkal rosszabb élmény volt az, ahogyan a döntőbe jutottam Fec ellen, de ez már inkább a top cut lebonyolítás és az overtime-rendszer kritikája, amiről érdemes lesz még beszélni szerintem a későbbiekben.

Úgy tudom, hogy két külföldi nagy versenyen is szeretnéd próbára tenni a tudásodat, mesélj ezekről egy kicsit! Mikor és hogyan kezded majd a felkészülést?

CSZS: Így van, az év vége igen sűrű lesz, hiszen először jön a novemberi Offline Regional, majd a decemberi Bandai Card Fest, mindkétszer Utrechtben. A dátumok most még távolinak tűnnek, de heteken belül szeretnék dűlőre jutni a választott Leadert illetően, hogy aztán minél több óra mehessen bele a gyakorlásba, az optimalizálásba, a visszatérő szituációk kezelésébe. Ígyekszem majd némi színt is vinni a dolgokba, hiszen egy ekkora versenyen szerintem (legalábbis amatőr szinten) az élmény az első, és nekem a pakliválasztás ebben mindig fontos tényező – meglátjuk, hogy a meta mennyire ad majd erre lehetőséget.

Mit tanácsolsz azoknak, akik most kezdenek megismerkedni az OP-val?

CSZS: Olvassátok az OPTCG.hu-t! 🙂 Na jó, igazából olvassatok mindent, ami OP-val kapcsolatos, nézzetek videókat, töltsétek le a simet, és ami a legfontosabb: járjatok versenyekre! Sokan ódzkodnak ettől, pedig teljesen felesleges: egy 30-40 fős lokálon nemcsak rengeteget lehet tanulni, hanem a közösséggel is meg lehet találni a közös hangot, ami hosszú távon szerintem elengedhetetlen. Vannak, akik attól félnek, hogy nincs elég jó paklijuk, de higgyétek el, eleinte ez semmit nem számít – én életem első versenyén rögtön megnyertem az első fordulót egy ST-06 kezdőpaklival. Nyilván szerencsével, de szerintem fontos tisztában lenni azzal, hogy egy bizonyos szintig (mondjuk a középmezőny tetejéig) az OP-ban szinte bármilyen paklival el lehet jutni. Majd ha megvan a kellő játéktudás, akkor lehet hozni a top tier deckeket is.

Van-e valaki, akit különösen példaképnek tekintesz a játékban (akár magyar, akár külföldi játékos)?

CSZS: Soha nem voltak példaképeim, úgyhogy a kártyában sincsenek. Nyilván szuper lenne egyszer eljutni arra a szintre, mint azok a játékosok, akik tipikusan ilyen státuszban leledzenek, de számomra az adja az élményt, ha a saját utamat járva mehetek előre.

Köszönöm az interjút, további sok sikert kívánok!

CSZS: Én köszönöm a lehetőséget, és viszont kívánom neked, illetve minden kedves olvasónak! NAKAMAS!